Ez volt az, amit akartam, amit onnantól kezdve szerettem volna, hogy ez a lány felpofozott engem ott Alcúdiában a focipályán. Nyilván magamnak sem vallottam be egy ideig. De belé szerettem…

Arra a néhány perce, amit egymás karjaiban töltöttünk, nem csak a külvilág szűnt meg, hanem minden gondunk is. Nem foglalkoztunk a problémákkal, csak mi ketten léteztünk.

Kerem így sérülten is egyből vissza akart menni a piacra, hogy kiderítsük, mit tud a videón szereplő árus a támadóikról.

Hirtelen ébredtem fel. Egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok. Csak azt láttam, Leyla szinte szalad ki a fürdőszobából, s be is zárja maga mögött az ajtót.

Nem volt egyszerű kikeverednünk a piacról. Ráadásul, amikor Leyla meglátta Keremet, könnyek gyűltek a szemébe. Egyszerre nyugtatgattuk őt mindketten, hogy nem olyan vészes a helyzet, rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában

Mondanám, hogy időben érkeztem, de igazából már nem nagyon akadt dolgom. Ahogy Leyla támadója hirtelen kereket oldott, ugyanígy tettek azok az alakok is, akik Keremet hagyták helyben

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy szó szerint ráugrottam az ellenfelemre, ráadásul lendületből. Pedig Törpe mindig mondta, s nem győzte a lelkemre kötni, hogy ilyenkor a legsebezhetőbb az ember.

Valóban érdekes élmény volt a fűszerpiac, bár – mint utóbb kiderült – nem csak abban az értelemben, ahogyan Leyla gondolta.

Nem mondhatnám, hogy az örömtől megrészegülve fogtam kezet Keremmel. Valószínűleg Leyla is érezhette, hogy nincs rendben valami nálam. Pontosabban, nyilván sejtette, mi okozhatja a gondot. Ezért gyorsan a dolgok közepébe vágott:

Cansu nevetve fordult felém: – A néni azt mondja, látszik rajtad, hogy szerelmes vagy. De ne aggódj, Leylán is ugyanezt látta, amikor itt járt.

Mondanom sem kell, eléggé megörültem, hogy Leyla foglalkozik velem, sőt át is jött, pedig nyilván nagyon sok megbeszélnivalója van a szüleivel. Így hirtelen már nem is láttam olyan borúsan a dolgokat. És biztos voltam abban is, ez a Kerem nem lehet komoly vetélytárs, s az elképzelhető, hogy régen a szülők talán beszélgettek róla, hogy jó lenne, ha a gyerekek egyszer valamikor összeházasodnának. De ez nyilván a múlt, csak nem veszik már Törökországban sem komolyan az ilyen régi egyezségeket.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem tudtam, mikor lesz alkalmam legközelebb kettesben lenni Leylával, hogy megkérdezhessem őt, ki is ez a Kerem. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, ez a kislány nem is mond igazat. Nem úgy gondoltam, hogy szándékosan hazudik, hanem, hogy talán arról van szó, valamit félreértett, vagy összekever…

Hatalmas volt a tömeg a Galata-torony lábánál, a turisták kígyózó sorokban álltak, s ahogy elnéztem, igen lassan haladtak előre. A torony mindig is érdekelt, mert a régmúltnak egy olyan darabja volt, ami abba az időbe nyúlott vissza, amikor a város még keresztény kézben volt. Utána, az oszmán időkben sokáig nem is vették igazán hasznát, mára azonban nagy látványosság lett…

Miután leszálltunk, Leyla családja szinte elragadta őt. Kicsit még izgult az útlevél-ellenőrzésnél, bár engem azért nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj, mert az ő hamis papírjai valójában igaziak, csak nem a hivatalos utat használva állították ki őket.

A gépen volt időnk beszélgetni. Leyla láthatóan megnyugodott, és közlékenyebbé is vált. Sőt, a repülés ideje alatt egy párszor még el is mosolyodott, ami az előző napokban egyáltalán nem volt jellemző. Ha mosolygott, attól még szebb lett… Elmesélte, hogy milyen sokáig tépelődött ő és a családja is azon, hogy kiköltözzön-e külföldre.

Ha a történetünk Leylával egy regény vagy egy sorozat lenne és nem a valóság, akkor pont ettől a pillanattól kezdve durvultak volna be igazán a dolgok, s valószínűleg egy igazi krimibe csöppentünk volna bele.

Leyla egy kicsit megnyugodott, de ez az állapot nem tartott sokáig. Az egyik reggel, amikor a szobájában készülődött, kopogásra lett figyelmes. Nem tudott egyből ajtót nyitni, erre a kopogás, mondhatni, idegesebb és türelmetlenebb lett. Így félig elkészült sminkben odatipegett az ajtóhoz…

Leyla egy kicsit megnyugodott, de ez az állapot nem tartott sokáig. Az egyik reggel, amikor a szobájában készülődött, kopogásra lett figyelmes. Nem tudott egyből ajtót nyitni, erre a kopogás, mondhatni, idegesebb és türelmetlenebb lett. Így félig elkészült sminkben odatipegett az ajtóhoz…

Bármi is áll a címben, ez a történet messze Isztambultól, sőt, messze Törökországtól kezdődött, de idővel a cselekmények valóban elvezettek engem a Boszporusz partjára és abba a csodálatos, mindig nyüzsgő, lüktető metropoliszba. De ahol el kell kezdenem az elbeszélést, az Spanyolország, Mallorca szigete, annak is az északi része, Alcudia városa.