Kerem így sérülten is egyből vissza akart menni a piacra, hogy kiderítsük, mit tud a videón szereplő árus a támadóikról.
– No-no, fiam – intette türelemre Aybüke néni. – Egyrészt nem vagy még abban az állapotban, hogy nagyon ugrálj, másrészt meg kell fontolnunk, mit is kezdünk ezzel az információval.
Ezen egy picit elvitatkoztak, mert Kerem egy ideig nem akarta megérteni, mit kell ezen átgondolni. A két férfi láthatóan ismeri egymást, ha néhány havert összetrombitálunk, s velük megerősödve állítunk be az üzletbe, biztosan megkapjuk azokat az információkat, amiket szeretnénk.
– Az lehet, fiam, csak ebben az esetben abban is biztos lehetsz, hogy azok is megtudják, hogy nyomozunk utánuk, akik rátok küldték ezeket a verőembereket.
Egy ideig eltartott ez a vita, amit Leyla fordított nekem, s közben azt is tudakolta, mi az én véleményem.
Én arra gondoltam, egészen más lenne a helyzet, ha Törpe és Ábel itt lennének, mert akkor nagy valószínűséggel úgyis megtudhatnánk a boltostól mindent, amit csak szeretnénk, meg bőven meg is lenne ijedve ahhoz, hogy senkinek se említse, hogy ott jártunk nála. De persze azt nem tudhattam, Törökországban miként mennek az ilyen dolgok, mert azt már én is megtanultam, hogy mindenkinél létezik erősebb ember, vagy legalább olyan, aki jobb kapcsolatokkal rendelkezik. Így azt mondtam Leylának, szerintem nem árt óvatosnak lennünk, de forrófejűnek semmiképp, azért inkább Aybüke nénivel értek egyet.
Bár nem kértem, Leyla ezt gyorsan lefordította a többieknek, mire Aybüke néni elismerően nézett rám, Kerem viszont inkább egy kicsit haragosan.
Végül abban maradtunk, mindenki térjen haza, s egyelőre másnak ne szóljunk a történtekről, Aybüke néni pedig kitalálja majd, ki és mikor látogat el a piacra a boltos fickóhoz. Azaz ezt a dolgot ráhagytuk, intézze úgy, ahogyan jónak látja.
Egy ideig hármasban gyalogoltunk, aztán Kerem elköszönt tőlünk. Leyla pedig kisvártatva elmondta nekem, amit amúgy már reggel óta szeretett volna, csak hát a történések közbeszóltak, vagyis azt, hogy este szeretne engem bemutatni a szüleinek.
– Ugye tudod, hogy ez mifelénk milyen nagy dolog? – kérdezte tőlem kicsit elpirulva.
– Igen, Nurgül néni már beszélt róla – válaszoltam, s esküszöm, azt éreztem, mintha én is elpirulnék, pedig ilyen már hosszú évek óta nem történt velem.
Leyla lesütötte a szemét, s így folytatta: Olyankor szokott ez előfordulni, amikor már komolyra fordul a kapcsolat egy fiú és egy lány között…
Amikor itt tartott, szerettem volna mondani valamit, de ő még nem fejezte be.
– De mi hivatalosan még jegyben járunk Keremmel. Így ezt a mai látogatást inkább úgy fogd fel, hogy szeretném neked illendően megköszönni, hogy megmentetted az életemet.
Most pedig már megint valami mást akartam, de végül ez jött ki: – Ez azért túlzás, az életed, remélem, nem forgott veszélyben.
Leyla megállt előttem, s már nem sütötte le a tekintetét. Mélyen a szemembe nézett, s úgy mondta:
– Megmentetted az életemet!
Varázslatos volt a pillanat. Egyszerre éreztem büszkének és bátornak magamat. Emellett a szeretet, és nincs mit tagadnom, a szerelem érzése is elöntött.
Közelebb léptem Leylához, a dereka köré fontam a karjaimat és magamhoz húztam. Engedelmesen simult hozzám, miközben végig egymás szemébe néztünk. Tudtam, hogy meg fogom csókolni, s azt is, hogy ezt ő is tudja. Nyilván legfeljebb egy másodpercig tartott, amíg az ajkaink összeértek, de ez röpke kis idő az, amikor már biztos lehettem benne, végre megtörténik az, amire már nagyon régóta vágyok, legalább olyan varázslatos volt, mint maga a csók. Azt pedig szinte lehetetlen szavakkal leírni. Tényleg minden megszűnt körülöttünk. Mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna bele. A csókkal teljesen összefonódtunk, összesimulva éreztem a teste melegét, a szívverését. Azt is, mennyire izgatott. Minden egyes rezdülését imádtam, nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat, nem akartam elengedni őt.
De persze előbb-utóbb kibontakozott az ölelésemből. Annyire édes volt a csók, utána egyszerűen nem volt hajlandó a szemembe nézni, megint lesütötte a szemét.
Bármennyire is romantikus volt ez a pillanat, valahogy befurakodott a fejembe Törpe. Az, hogy mennyire jól szórakozott volna az előbbi jeleneten. Aztán nagy meglepetésemre Leyla a következőt mondta:
– Mit szólna hozzá, a barátod, Törpe, ha most látna minket?
A Törpét ugye magyarul mondta, s mint mindig, nagyon viccesen ejtette ki a nevét. Magamhoz húztam és ismét megcsókoltam.
(Jövő héten folytatjuk)