Figyelem: Az alábbi sorozatelőzetesek saját írások, szerzői jogi védelem alatt állnak. Ezek másolása, akár részletekben való átvétele is jogellenes cselekmény!
Az április 27-30 között vetített részek tartalma

A Hétfői rész Tartalma (ápr. 27)
Miután Firat tudomást szerez arról, hogy Yusuf és Cemó kétségbeesetten próbálnak pénzt szerezni a bácsikájuk súlyos adósságának rendezésére, váratlan ajánlattal áll elő, és kölcsönt kínál nekik. Bár a két fiú kezdettől fogva bizalmatlan a férfival szemben, végül mégis belemennek az üzletbe, és egy hivatalos megállapodás keretében elfogadják a férfi feltételeit. Arról azonban fogalmuk sincs, hogy Firat valójában nem segíteni akar, hanem tudatosan provokálja Devrant azzal, hogy a családtagjait adósságba taszítja. Eközben Fidan is veszélyes útra lép, amikor barátja ráveszi, hogy lopással próbáljon pénzt szerezni a bácsikája megsegítésére. A lány nem sejti, hogy testvére már megoldotta a problémát, így belemegy a kockázatos tervbe. Egy kis ékszerboltban sikerül is megszerezniük egy értékes smaragdgyűrűt, ám a boltos észreveszi a lopást, és üldözőbe veszi őket. Bár végül sikerül elmenekülniük, innentől kezdve folyamatos félelemben élnek, attól tartva, hogy a rendőrség bármikor rájuk találhat. Buket eközben egyre ügyesebben építi ki a kapcsolatát Zelihával, és türelmesen keresi azt a gyenge pontot, amellyel végleg tönkreteheti a lány és Yusuf kapcsolatát. Terve végül aljas, de hatékony fordulatot vesz, amikor szándékosan elejti a Yusuftól kapott, gravírozott jegygyűrűt, bízva abban, hogy Zeliha rátalál, és ráébred a múltjukra. Közben Cevdet bácsit utolérik az uzsorások, és a helyzet gyorsan elfajul. A dulakodás során már fegyver is előkerül, és az idős férfi élete egy hajszálon függ. Az utolsó pillanatban azonban Yusuf és Cemó megérkeznek a pénzzel, és kifizetik az adósságot. Cevdet mégsem nyugszik meg, mert azt feltételezi, hogy a fiúk ismét kétes úton jutottak pénzhez, ám azok megnyugtatják, hogy csupán előleget kaptak a szállodában végzett munkájukért. Azize és Pervin között egyre élesebb konfliktus bontakozik ki, mivel Azize nem akar gyermeket. A vita odáig fajul, hogy Pervin nyíltan kijelenti, hogy ha Azize nem hajlandó gyermeket szülni a fiának, akkor hozat egy másik nőt, aki megteszi helyette, ezzel biztosítva a család jövőjét és saját hatalmát. Azize teljesen összetörik a hallottaktól, és könnyek között rohan Devranhoz, hogy megtudja, valóban képes lenne e a családja idáig elmenni. Zeliha miután rátalál a gyűrűre, és azonnal Yusuf keresésére indul. Buket azonban ismét közbelép, és egy kitalált ürüggyel elhívja a fiút egy kávézóba, majd gondoskodik arról, hogy Zeliha egy félreérthetetlen, intim helyzetben találjon rájuk. Amikor Zeliha meglátja őket, minden felgyülemlett düh kitör belőle, és heves jelenet közepette vádolja meg Yusufot árulással, miközben azt hiszi, hogy a fiú végig csak játszott az érzéseivel. Azize végül szembesíti Devrant az anyja tervével. A férfi nehezen, de megnyugtatja, és határozottan kijelenti, hogy rajta kívül senkit nem akar az életében, és nem fogja engedni, hogy más nő lépjen a helyébe. A feszült pillanatot azonban váratlanul megszakítja Pervin érkezése, aki Meyremet is magával hozza, azt a lányt, akit Devran jövőbeli feleségének szán.

A Keddi rész Tartalma (ápr. 28)
Devran pontosan érti az anyja szándékait, mégis igyekszik eltussolni a helyzetet Azize előtt, és úgy állítja be Meyrem jelenlétét, mintha csupán segítség lenne a ház körül. Amint azonban kettesben marad az anyjával, keményen számon kéri őt, ám Pervint ez cseppet sem rendíti meg. Sőt, kijelenti, hogy Meyrem velük fog élni, és ezzel még inkább közel akarja hozni Devranhoz. A feszültség tovább nő, amikor Devran ismét összetűzésbe kerül Firattal, miután megtudja, hogy Cemót egy olyan kölcsönbe rángatta bele, amelyből aligha tud majd tisztességesen kilépni. A vita gyorsan elfajul, és Devran odáig jut, hogy fegyvert ránt. A drámai pillanatban azonban megérkeznek a szülei, és kétségbeesetten elárulják az igazságot, miszerint Firat a testvére. A leleplezés Devran számára sokkoló, és mély csalódást ébreszt benne. Közben Yusuf minden erejével próbálja elérni, hogy Zeliha meghallgassa, és elmagyarázhassa a félreértést, ám a lány hajthatatlan. Dühében olyan szavakat mond, amelyek mélyen megsebzik a fiút, még Yusuf családját is támadja, és kijelenti, hogy nem hajlandó olyan sorsra jutni, mint az anyja,a ki megtűr egy szeretőt a férje melett. A vita végül szakításhoz vezet, és bár Zeliha belül érzi, hogy túl messzire ment, a harag egyelőre erősebb benne. Yusuf családja örömmel fogadja a szakítás hírét, mert úgy vélik, így végre közelebb kerülhet Bukethez. Yusuf azonban határozottan elutasítja ezt, és a családját hibáztatja a történtekért. Dühében elhatározza, hogy elköltözik, és már a távozás küszöbén áll, amikor az édesanyja rosszul lesz, így kénytelen maradni mellette.

A Szerdai rész Tartalma (ápr. 29)
Devran és az apja közötti konfliktus egyre mélyebb és egyre személyesebb síkra terelődik. Az apa hajthatatlan marad, és világossá teszi, hogy számára a család jövője mindennél fontosabb, ezért mindenáron unokát akar. Nem érdekli, hogy ez milyen áron valósul meg, és kijelenti, hogy ha Azize nem hajlandó gyermeket vállalni, akkor Meyremnek kell betöltenie ezt a szerepet. A vita annyira elfajul, hogy az apa drasztikus lépésre szánja el magát, és zárolja Devran összes céges számláját, ezzel próbálva sarokba szorítani és rákényszeríteni a saját akaratára. Devran ezt árulásként éli meg, és egyre inkább úgy érzi, hogy minden oldalról nyomás alá helyezték. Eközben Fidan is szembesül a tettei következményeivel. Rájön, hogy az ellopott ékszer teljesen felesleges volt, hiszen a bácsikája adósságát már rendezték, így az egész kockázatos akció értelmét veszti. A megkönnyebbülés helyett azonban szorongás tölti el, mert attól tart, hogy a rendőrség bármikor rábukkanhat a nyomokra, és felelősségre vonhatják. A félelem egyre inkább ránehezedik, és lassan felemészti a mindennapjait. A háttérben egy újabb titok is felszínre kerül, amely tovább bonyolítja a helyzetet. Kiderül, hogy Meyrem nem csupán egy kiválasztott menyasszonyjelölt, hanem Firat gyerekkori szerelme. Ezt egyelőre csak Yuvuz és az édesanyja tudja, de már most látszik, hogy ha ez napvilágra kerül, az súlyos konfliktusokat fog kirobbantani Devran és Firat között, hiszen a személyes és családi szálak végzetesen összekuszálódnak. Devran és Azize között eközben látszólag enyhül a feszültség, és hosszú idő után először próbálnak őszintén beszélni egymással. A férfi megnyílik, és arról beszél, hogy talán még mindig van esélyük arra, hogy valódi házaspárként működjenek, ha képesek feldolgozni a múlt sérelmeit. Azize is megpróbálja megfogalmazni az érzéseit, és elmondja, hogy kapcsolatuk során folyamatosan traumák érték őket, amelyek miatt nehezen tud bízni és megnyílni. A beszélgetés lassan érzelmileg telített pillanatba fordul át, és végül csókba torkollik, amely egy pillanatra mindkettőjükkel elhiteti, hogy talán még nincs minden elveszve. A csók azonban nem áll meg, a szenvedély fokozódik, és hamarosan teljesen elragadja őket az érzelem. A helyzet azonban tragikus fordulatot vesz, amikor Devran nem érzékeli időben Azize határait. A lány próbálja jelezni, hogy meg akar állni, de a férfi nem hallja meg, és továbbra is ragaszkodik hozzá. Azize végül sírva szabadul ki a karjai közül, és sokkos állapotban menekül el a házból. Otthon Zelihánál talál menedéket, ahol a benne felgyülemlett fájdalmat és félelmet zokogva adja ki magából. A történtek mély nyomot hagynak benne, és úgy tűnik, egy olyan törés keletkezik a kapcsolatukban, amelyet talán már nem lehet helyrehozni. Devran csak később, egyedül maradva döbben rá arra, hogy mi történt valójában. A felismerés súlya alatt teljesen összeomlik, és a bűntudat, valamint a düh keveréke tör fel belőle. Nem találja a helyét, és kétségbeesésében a szobájában vezeti le az indulatát, miközben pontosan tudja, hogy amit tett, annak következményeit nem lehet egyszerűen eltörölni, és Azize bizalmát talán örökre elveszítette.

A Csütörtöki rész Tartalma (ápr. 30)
Ercan továbbra is két élet között egyensúlyoz, és egyre bonyolultabb hazugságokkal próbálja fenntartani a látszatot Nejlával szemben. Azt állítja, hogy munkája miatt ismét el kell utaznia egy hétre, miközben valójában a másik családjánál tölti az idejét, a feleségével és az újszülött gyermekével. A kettős élet egyre nagyobb terhet ró rá, de továbbra sem hajlandó szembenézni a következményekkel, és inkább újabb hazugságok mögé menekül. Eközben Cevdet egy mély és érzelmes beszélgetést folytat Melissel, amely során saját múltját is felidézi, és olyan személyes történeteket oszt meg vele, amelyek segítenek más megvilágításba helyezni a jelenlegi helyzetet. Arra próbálja rávezetni a lányt, hogy legyen megértőbb az édesanyjával, és fogadja el a születendő gyermeket, hiszen az élet sokszor kiszámíthatatlan fordulatokat hoz. Szavai végül célt érnek, és Melis meghatódva úgy dönt, hogy felkeresi Ercant, hogy rendezze vele a kapcsolatát és bocsánatot kérjen. Nem sejti azonban, hogy ezzel olyan igazságra fog rábukkanni, amely mindent alapjaiban fog megrengetni. Cemó és Firat között ismét kiéleződik a feszültség, ami újabb konfliktusokat vetít előre. Devran, látva Cemó kiszolgáltatott helyzetét, elhatározza, hogy közbelép, és rendezi a tartozását. Amikor azonban hozzá akar férni a céges pénzekhez, döbbenten szembesül azzal, hogy az apja valóban elzárta előle az összes számlát. Ez a lépés még inkább megerősíti benne azt az érzést, hogy teljesen magára maradt a problémáival. Ennek ellenére nem hátrál meg, és saját pénzéből fizeti ki Cemó adósságát, ezzel is bizonyítva, hogy még mindig képes felelősséget vállalni azokért, akiket fontosnak tart. Hasmet eközben minden eszközt bevet annak érdekében, hogy Yusufot maga mellett tartsa, és közelebb hozza Bukethez. Az anyja rosszulléte kapóra jön számára, hiszen így Yusuf kénytelen a családja közelében maradni, még akkor is, ha legszívesebben elmenekülne onnan. A fiú belső vívódása egyre erősebb, hiszen egyszerre próbál megfelelni a családja elvárásainak és feldolgozni a Zelihával való szakítás fájdalmát. Azize közben képtelen szabadulni a történtek emlékétől. Devran viselkedése mély sebet hagyott benne, amely nemcsak a kapcsolatukat, hanem a saját önbizalmát és biztonságérzetét is megrendítette. Amikor a férfi végül felkeresi, hogy bocsánatot kérjen, és megpróbálja elmagyarázni, hogy nem szándékosan bántotta őt, Azize már nem tud hinni neki. Úgy érzi, hogy egy határ átlépése után nincs visszaút, és kimondja azt a döntést, amely mindent megváltoztat, válni akar. A válás szó hallatán Devranból kitör a felgyülemlett feszültség és düh. Úgy érzi, hogy minden erőfeszítése hiábavaló volt, és hogy Azize soha nem akart igazán ebben a kapcsolatban maradni. Indulatos szavai csak tovább mélyítik a köztük lévő szakadékot, és végül olyan döntést hoz, amely inkább a fájdalmából, mintsem józan megfontolásból fakad. Amikor hazaér, és szembesül Meyremmel és az édesanyjával, hirtelen kijelenti, hogy még aznap feleségül veszi a lányt. Ezzel a lépéssel mintha végleg le akarná zárni a múltat, ám valójában csak még drámaibb fordulatok felé sodorja mindannyiuk életét.




