Mondanám, hogy időben érkeztem, de igazából már nem nagyon akadt dolgom. Ahogy Leyla támadója hirtelen kereket oldott, ugyanígy tettek azok az alakok is, akik Keremet hagyták helyben. Mire odaértem hozzá, már felültették, sőt a segítőkész árusok egy széket is alá toltak. Amikor kb. egy perccel korábban otthagytam őt, hogy Leyla után eredjek, nagyon nem nézett ki jól a földön összekuporodva. Most azonban olybá tűnt nekem, nem annyira rossz a helyzet, és nem verték annyira össze, mint amitől tartottam.
Sokan vették körül őt, s nemsokára már egy kis asztal is kerekedett a szék mellé, teát szolgáltak fel Keremnek, az árusok csak úgy nyüzsögtek körülötte. Mindez szó szerint pillanatok alatt játszódott le. Tény, hogy jóképű kölöknek számított, s a lányok, asszonyok egymást megelőzve igyekeztek a kedvére tenni. Egyszerre volt ez megható, de egy kicsit komikus látvány is. Főleg, hogy szegény fiú nem is nagyon tudta még felfogni, mi történt vele, s most mi történik.
Aztán hirtelen összerezzent, s felállt, mindeközben két teáspoharat is levert. Ugyan törökül beszélt, de így is egyértelmű volt, hogy Leylát keresi. Tett is egy lépést előre, de összecsuklott. Azaz csak csuklott volna, mert még időben elkapta egy idősebb asszony és egy fiatal lány.
Visszaültették a székre. Átfurakodtam magam a csődületen, s odaguggoltam mellé. Ez nem volt amúgy egyszerű, mert tényleg egy kisebb „udvartartás” nyüzsgött már körülötte.
– Kerem! Kerem, figyelj rám egy kicsit! – hangosan beszéltem, hogy halljuk egymást a zsibongó hölgykoszorú közepette. Kerem rámnézett, de nem azt láttam a szemében, hogy megismerne.
– Figyelj ide. Leyla jól van, nincs semmi baja.
Végre úgy tűnt, megvan neki, ki vagyok. Ám törökül válaszolt.
– Sajnos nem értem, amit mondasz. De odakísérek Leylához. Mennünk kell, ne maradjunk itt! Hogy érzed? Fel tudsz állni, rám tudsz támaszkodni?
Kerem kérdően nézett rám, de aztán kisvártatva megmozdult. Jelezte a sokaságnak, hogy fel szeretne tápászkodni. De nem igazán sikerült neki. Visszacsuklott a székre.
– Semmi baj, Kerem. Maradj itt. Jó? Elmegyek és idehozom Leylát.
Úgy láttam, felfogta, amit mondok. Hozzáteszem, azért sem volt egyszerű dolga, mert rajtam kívül még vagy hárman-négyen magyaráztak neki. Ebből én természetesen egy kukkot sem értettem, de felteszem, mindenki jótanácsokkal látta el, mit tegyen és mit ne tegyen. Amikor megpróbált felállni, nagy sápítozás támadt. Ezért is gondoltam, jobb lesz, ha elmegyek Leyláért.
Őt ott találtam a boltban, s pont őt is teával itatták. Neki látszatra semmilyen sérülése nem volt, de gyengének és zavartnak tűnt. Valószínűleg most jött ki rajta a sokkhatás. Ugyanúgy mellé guggoltam, mint az imént Keremmel tettem.
– A körülményekhez képest jól van, szerencsére nem nagyon bántották – lódítottam kicsit – De jobb lenne minél hamarabb eltűnnünk innen. Persze nem akarlak sürgetni, nyugodtan pihenj egy kicsit. Kerem is épp ezt teszi most.
Leyla hálásan tekintett rám. – Köszönöm, hogy megnézted őt. Kicsit megnyugodtam. Te jól vagy?
Addig eszembe sem jutott, hogy pár perccel ezelőtt azért csak bezúgtam egy fűszeres pultba és hozzám vágtak egy széket. Nyilván nagyon viccesen néztem ki fűszertől borítva, s most, hogy Leyla rákérdezett, éreztem, hogy hasogat a karom, amivel a szék becsapódását védtem ki.
– Jól vagyok. Csak gondolom, elég hülyén festek így. Miattam egyáltalán nem kell aggódnod. Elmondhatnád viszont pontosan, mi is történt.
Leyla egy pillanatra elgondolkodott, mintha erőfeszítésbe kerülne neki, pontosan felidézni a dolgokat.
– Én… nem is tudom pontosan. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Kerem szóváltásba keveredett két fura alakkal. Aztán… aztán valaki erősen megragadta a karomat. A jobb felkaromat. De esküszöm, olyan erővel szorította meg, hogy szinte elájultam. Nagyon fájt. Még most is fáj. Egyszerűen magával rángatott, a kezem lezsibbadt, s a lüktető fájdalomtól valahogy az agyam is. Ő pedig magával vonszolt. Utána érkeztél te…
Láttam a szemében, hogy úgy tekint rám, mint a megmentőjére, pedig valójában csak elijesztettem a fickót, nagy hősies tettet nem hajtottam végre.
– Gondolom, rendőrt nem akarsz hívni. Vagy igen?
Ahogy számítottam rá, megrázta a fejét.
– Akkor viszont tényleg mennünk kell majd. Mert mind a két helyen akkora lett a csődület, hogy valamilyen hivatalos személy biztosan előkerül előbb-utóbb.
– Nem megy az olyan gyorsan errefelé – válaszolta Leyla. – Viszont nem szeretném, ha otthon erről bárki is tudomást szerezne.
„Hát, az nehéz lesz” – gondoltam magamban. Mert én még rendbe hozhatom magam, s Leyla is el tudja fedni a hamarosan beliluló karját, de Keremnél esélytelen, hogy ne vegye észre mindenki azonnal, mi történt vele. Rajta nagyon látszanak a verés nyomai. Csak ugye ezt akkor Leyla még nem tudta…
(holnap folytatjuk)