Legutóbb a Remények földjében láthattuk a 41 éves színészt, aki annak a Gülcemalnak játssza a férfi főszereplőjét, mely sorozat január végén váltja fel a Testvéreket a TV2 délutáni műsorsávjában.
Ahogy korábban megírtuk, január 25-én ér véget a Testvérek harmadik évada, s a TV2 egyelőre nem kezd bele a negyedik vetítésébe. (Erről bővebben itt olvashatnak: https://telenovella.hu/ezert-nem-folytatja-a-testvereket-a-tv2/) Helyette január 26-án elindítják a Gülcemalt, aminek a Remények földje Demirje, azaz Murat Unalmis a címszereplője.
Gülcemal egy, az életben csalódott fiatalember, akit az édesanyja kiskorában elhagyott. Felnővén a bosszú élteti, s elhatározza, tönkreteszi a saját anyját és annak új családját. Körmönfont és ravasz tervet eszel ki, s neki is lát, hogy megvalósítsa. Ám, ahogyan az az ilyen történetekben lenni szokott, váratlanul feltűnik a színen egy lány, aki – hiába küzd ellene – elrabolja a szívét. Gülcemal tervei között egyáltalán nem szerepel, hogy beleszeressen Devába, ám nem tud ellenállni neki. Eközben azonban a bosszújáról sem hajlandó lemondani…
A Devát, vagyis a széria főszereplőnőjét játszó Melis Sezent szintén láthattuk már a hazai képernyőkön, legutóbb az Elárulvában alakította Derint. Ez a mostani szerepe azonban teljesen más színészi játékot kívánt meg tőle, s a kritikusok szerint kifejezetten jó alakítást nyújtott.
Murat, aki – mint ismeretes – a Remények földje utolsó évadában már nem kívánt részt venni, egy viszonylag hosszabb szünetet iktatott be a karrierjébe Demir megformálása után. A Gülcemal volt az a sorozat, amelyben visszatért a török képernyőkre.