Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy szó szerint ráugrottam az ellenfelemre, ráadásul lendületből. Pedig Törpe mindig mondta, s nem győzte a lelkemre kötni, hogy ilyenkor a legsebezhetőbb az ember. – Ha a levegőben vagy, nem nagyon tudsz mit csinálni, lényegében repülsz valaki vagy valami felé, és ha ő éppen nem egy rossz bunyós, biztosan kihasználja a helyzetet – mondta el nekem számtalanszor, s abban a másodpercben miközben a levegőben voltam, s tényleg nem nagyon tudtam már mit tenni, csak reménykedtem, hogy ez a gonosztevő nem képzett bunyós, s hátha bambán várja, hogy lesújtsak rá…
Sajnos elég jól értett a harchoz. Egy félmosolyt is láttam a szája szélén. Mielőtt becsapódtam volna, éreztem, hogy a kezei keményem megmarkolják a felkaromat, s bár próbáltam védekezni, de már húzott magával. A hátára feküdt, pontosabban hátrafelé gurult, s amikor stabilan földet ért, a jobb lábát a gyomorszájamnak támasztotta…
„Az egyik legegyszerűbb dzsúdódobás” – gondoltam magamban, s közben szégyenkeztem is, hogy ezt most bemutatják rajtam.
A fickó olyan nagy erővel rúgott el magától, amekkorával csak tudott, s mivel tovább vezette az én mozgási energiámat, amihez még hozzátette a rúgása erejét, szép nagy ívben repültem tovább az egyik fűszerárus pultjának az irányába. Csak annyit tudtam tenni, hogy az egyik kezemet a szemem elé tettem, s igyekeztem úgy landolni az áruk közé, hogy a lehető legkisebb kárt okozzam.
Hatalmas robajjal csapódtam be, s mindent összetörtem magam körül. Pár másodperc alatt játszódott le ez a jelenet. Én persze villámgyorsan igyekeztem kikászálódni a romok alól, mert jelezni akartam az ellenfelemnek, hogy még távolról sincs vége a küzdelemnek. Ez a dobás ugyanis inkább csak látványos, nem szokott komoly sérüléssel járni. Jellemzőbben csak megfélemlíti azt, aki elszenvedi. De én nem voltam ijedős fajta.
Valószínűleg elég komikus látványt nyújtottam, mert ugyan az árus nagyhangon jajveszékelésbe fogott, s akadtak körülöttem, akik rémülten bámultak rám, de többan voltak olyanok is, akik nevetni kezdtek. Alighanem amiatt, mert a nemrég még a pultban megtalálható, rendkívül élénk színű fűszerek tömkelege borította be a ruhámat, s az arcomat. Ez utóbbit éreztem is, mert az orrom és a szám is telement a finom, porszerű anyaggal.
Gyorsan kitörültem a szememet, hogy jobban lássak. Nem sok időm maradt reagálni… Azt láttam, egy nagydarab szék tart felém a levegőben. Nem volt már elég időn félreugrani előle, csak arra, hogy mindkét karomat az arcom elé emeljem, s megvessem a lábaimat. A jobb alkaromban éles, feszítő fájdalmat éreztem. Nagyon súlyos volt a szék, ami azonban szerencsére nem tudott feldönteni. Ezt követően egy teli csupor nem tudom mit dobott felém a török, ez elől viszont mér könnyedén ki tudtam térni. Sőt, miközben láttam az ellenfelemet, periférikusan már Leylát kerestem. Azt láttam, a fickó nem vele foglalkozik, hanem velem. Újra megindultam hát felé, de most már nem olyan őrült módon, mint az előbb. Pillanatok választottak csak el az összecsapástól, ám az utolsó másodpercben a török gondolt egyet, s a homlokegyenest ellenkező irányba rohant.
Eszembe sem jutott üldözni őt. Ráztam a fejemet, a ruhámat, hogy a sok fűszer és törmelék leperegjen rólam, ám mindeközben már odaléptem Leylához.
– Minden rendben? – kérdeztem elég hülyén, mire rám nézett, s csak bólintott. Aztán pár másodperc múlva összeszedte magát, s el is tudta mondani, hogy jól van, nincs baja.
– De mi van Keremmel? Hol van? Mi van vele?
Nem tudtam mit tegyek. Segíteni akartam Keremnek, akit a két nagydarab fickó valószínűleg már jól helybenhagyott, de nem akartam Leylát magára hagyni. Nem tudhattam, hányan vannak a támadóink. Annak nem láttam sok értelmét, hogy belemenjek egy újabb bunyóba, miközben őt megint megpróbálja elrabolni valaki.
– Nem hagylak egyedül! – jelentetem ki határozottan
– Kérlek segíts neki! Én rendben vagyok. Nézd, mennyien vannak körülöttünk
Egy pillanatra haboztam.
– Most már biztos nem kísérelnek meg semmit, akárkik is voltak. Látod ez az ember is elmenekült. Sokan látták, mi történt… Meg is kérem ezt a kedves családot, hadd mehessek be hozzájuk az üzletükbe – mutatott a közelünkben lévő emberek közül néhányra Leyla. Majd törökül váltott is velük pár szót, mire buzgón bólogatni kezdtek, és betessékelték Leylát a boltjukba.
–Látod, nem lesz bajom. Sokan vannak itt. Könyörgök, nézd meg, mi van Keremmel!
Bólintottam, s rohanva indultam arra, ahol alig fél perccel korábban az a két fickó Leyla vőlegényének esett neki.
(holnap folytatjuk)