Isztambuli szerelem 12. RÉSZ

isztambuli szerelem

Leyla egy kicsit megnyugodott, de ez az állapot nem tartott sokáig. Az egyik reggel, amikor a szobájában készülődött, kopogásra lett figyelmes. Nem tudott egyből ajtót nyitni, erre a kopogás, mondhatni, idegesebb és türelmetlenebb lett. Így félig elkészült sminkben odatipegett az ajtóhoz… Alig nyomta le a kilincset, szinte beesett rajta egy megrémült és feldúlt lány. Leyla meg akarta kérdezni, hogy ki ő, és mit szeretne tőle, de a lány nem hagyta szóhoz jutni. Közölte vele, hogy nagy veszélyben van. Azt ugyan nem tudja pontosan, hogy kik és miért csalták ki Mallorcára, de ne higgye el egy szavukat sem, bármit is ígérnek vagy ígértek neki. Ekkor Leyla ismét mondani szeretett volna valamit, de hiába…

– Csak annyit jegyezz meg, hogy veszélyben vagy! El fognak adni! Menekülj! Ahogy én is. Most nincsenek őrök. Gyere velem!

Leyla azt mondta nekünk, ezeket a szavakat nem fogja soha elfelejteni, de főleg azt nem, ahogyan a lány a szemébe nézett. Egyfelől kétségbeesés volt a tekintetében, másfelől egyértelművé vált, hogy nem hazudik. Igazat mond.

– Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy igaz, amit állít, és szívem szerint mentem is volna vele, úgy, hogy mindent hátrahagyok – mesélte nekünk -, de a következő pillanatban már mást gondoltam. Azt, hogy ő nyilván nem hazudik, de csak azért, mert azt hiszi, az az igazság, amit állít. Meg van győződve az igazáról, és segíteni szeretne, de bizonyosan megbolondult, vagy beszedett valamit. Mert az tény, hogy Ömer egy kicsit furcsa és titokzatos, és egyelőre nem minden úgy alakult kettőnkkel kapcsolatban, mint reméltem, de hogy eladna engem és másokat, az teljességgel kizárt. Mindez egy pillanat alatt átcikázott az agyamon, majd amikor megragadta a karomat, és még egyszer annyit mondott, hogy: „Gyere velem!”, én visszahúztam a kezemet. Nem szólt többet, kirohant a szobából, de az ajtóból még egy pillanatra visszanézett rám.

Leyla elmondta, ekkor megint azt érezte, a lány igazat beszél, és nem bolondult meg.

Leyla úgy döntött, saját maga deríti ki, mi az igazság. Ám sajnos eléggé korlátozottak voltak a lehetőségei.

– Tettem is egy fél lépést előre, vagy talán csak így éreztem belülről, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt – sóhajtott egyet. – Egy ideig csak bámultam az ajtóra, aztán odaléptem, kinyitottam és kinéztem. A folyosón tényleg nem láttam egyetlen biztonsági embert sem. Addig a pillanatig nem zavartak. Ömer korábban többször is említette, hogy nagyon sok ellenfele, konkurense van a különböző ügyletei miatt, s egyesek a tisztességtelen eszközöktől sem riadnak vissza. Szüksége van a testőrökre, s velük én is teljes biztonságban érezhetem magam. Törökországban ez egyáltalán nem szokatlan dolog. Az igazán gazdag embereket mindenhová testőrök kísérik. Szóval addig a napig ez egyáltalán nem zavart. Ám a lány látogatása után már úgy tekintettem rájuk, hogy nem vigyáznak rám, hanem inkább felügyelnek engem. Először még úgy gondoltam, beszámolok a történtekről Ömernek, és rákérdezek arra, mi igaz ebből az egészből, de hamar rájöttem, akárhogyan is áll a helyzet, ennek nem lenne semmi értelme.

– Telefonálni eleve csak nagy ritkán és csak úgy tudtam, hogy olyankor Ömer is ott volt velem. Laptopom, számítógépem nem volt. A szállodában ugyan szép gépparkkal felszerelt bizniszszobák álltak a vendégek rendelkezésére, de nem tudtam olyan indokot kitalálni, miért kellene nekem oda ellátogatnom úgy, hogy ne fognának gyanút.

Kis töprengés után azonban Leylának eszébe jutott a megoldás. Egyetlen olyan hely volt a hotelben, ahová nem követte senki, ez pedig a spa masszázs- és beautyrészlege volt. Ott akár egy órát vagy még annál is többet eltölthetett feltűnés nélkül. Korábban ugyan nem nagyon masszíroztatott, s vett igénybe különféle kezeléseket, de akkor hirtelen kedvet kapott hozzá.

Már az első napon összebarátkozott a személyzettel, egyrészt kedves is volt velük, másrészt szép borravalót hagyott náluk. Így már másnap megengedték, hogy egy pillanatra odaüljön a számítógéphez, amin leginkább a jelentkezéseket, foglalásokat rögzítették. Leyla imádkozott, hogy a gép ne csak a rendszerbe legyen bekötve, hanem internet is legyen rajta. Szerencséjére volt, és bár a szobai kód nem működött, a pultos hölgy nagyon segítőkész volt, s megmutatta neki, milyen felhasználónevet és jelszót használjon. Egyből Ömer nevére, mármint a teljes nevére keresett rá. Egyetlenegy találatot sem dobott ki, vagyis volt néhány ilyen nevű ember a hálón, de egyikük sem ő volt. Az pedig, hogy egy elvileg tehetős és komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező üzletemberről ne találjon semmit, nagyon nem volt rendben.

Leyla aznap még annyit tett, hogy írt egy üzenetet a nagynénjének. A szüleinél nem mert jelentkezni, nem akarta, hogy megijedjenek. Arra kérte Aybüke nénit, ők is kutassanak Ömer után, s gyorsan leírta a jelenlegi helyzetét és azt is, hogy mi miatt aggódik. Ígérte, amint lehet, újra jelentkezik, remélhetőleg már másnap, és ha tud, egy fotót is mellékel a férfiről, úgy biztosan könnyebb lesz utánajárni.

Nem volt egyszerű képet szereznie róla, hiszen a telójához alig jutott hozzá, s akkor meg gyanús lett volna egy fotót lőnie, de a lényeg, hogy megoldotta a dolgot. Azt ugyan nem fejtette ki nekünk, miként, de ez nem is volt lényeges. Az viszont igen, hogy Aybükééktől kétségbeesett üzenet várta Leylát már a rákövetkező napon, hogy elküldte a képet a párjáról. Amint leült a spában a számítógép mögé, és megnyitotta az e-mailt, teljesen elsápadt és lefagyott. Ömert látta egy másik fényképen, bár egy kicsit másképpen nézett ki, és a fotóhoz tartozó név is más volt, de egyértelműen felismerte őt. A nagynénje ennyit írt: „Ha ez az a férfi, aki veled van, akkor ő három és fél évet ült Svájcban embercsempészetért!”

Scroll to Top