Isztambuli szerelem 13. RÉSZ

Leylában ezt követően már szemernyi kétség sem volt, hogy nagyon komoly veszélyben van Ömer mellett. Az első, amire gondolt, hogy azonnal menekülnie kell. Csakhogy nem volt nála sem az útlevele, sem a telefonja. A szigeten nem ismert senkit, akiben 100 százalékig megbízott volna, sőt, olyat sem igazán, akiben legalább egy kicsit. Ahogy végigvette a személyeket, akikkel az ideutazása óta találkozott, arra jutott, bárki benne lehetett abban, hogy ő gyanútlanul belesétáljon ebbe a csapdahelyzetbe. Ráadásul a biztonsági őrök, akik elvileg azért voltak, hogy őt (is) megvédjék, valójában nyilvánvalóan arra vigyáztak, hogy ne tudjon elszökni.

Bármennyit is töprengett, egyre inkább azt kellett megállapítania, mennyire jól kitalálták és kidolgozták ezt a rendszert, hiszen őt is szinte észrevétlenül vágták el attól a világtól, amiben korábban élt, ráadásul úgy, hogy kapcsolatot sem tud tartani a szeretteivel és az otthoni barátival. Ráadásul pár nappal ezelőttig még csak nem is gyanakodott, hogy komoly bajban lenne. „Hány és hány lánnyal csinálhatták már meg ugyanezt” – gondolta magában, s – mint elmondta nekünk – egy pillanatra erőt vett rajta a csüggedés, és úgy gondolta, nem nagyon van menekvés ebből a helyzetből.

Ám aztán nagyon gyorsan összeszedte magát, főleg azért, mert rájött, egyetlenegy előny azért van, ám az egyáltalán nem elhanyagolható. Mégpedig az, hogy a „fogvatartói” nincsenek tisztában azzal, hogy rájött az igazságra, és ha nem is tudja pontosan, de azért sejti, hogy mik a terveik vele. Emellett pedig már jelzett is otthonra, hogy bajban van. Aybüke néniben pedig abszolút megbízott, és biztosra vette, segíteni fog valahogyan.

Ám ez utóbbi kapcsán azt is tudta, hogy a segítség nem érkezik azonnal. Az időből pedig lassan kezdett kifogyni…

Ömer még aznap este előállt azzal, hogy egy nagy meglepetésben lesz része. Elmondta Leylának, nem akármire készül, de nem árulhat el semmilyen részletet, elég annyit tudnia, hogy három nap múlva elrepülnek valahová, ahol végre úgy lehetnek kettesben, hogy Ömer csak rá fog koncentrálni, és teljesen félreteszi a munkát.

– Meg fogod látni, milyen romantikus tudok lenni, ha akarok! – mézesmázaskodott a férfi, s miközben Leyla ezt hallgatta, biztosra vette, ez a nagy trükk, így adják el a lányokat. Fogalmuk sincs, hová mennek, azt hiszik, egy romantikus hétvégét töltenek el a párjukkal, miközben papírok, telefon s minden nélkül egy teljesen ismeretlen helyre kerülnek, ahol nagyjából azt tesznek velük, amit csak akarnak.

 „Jól ki van ez találva” – gondolta Leyla, miközben jeges rémület fogta el, hogy mindez hamarosan vele is meg fog történni, ha nem lesz okos és ügyes. De leginkább gyors.

A legnehezebb az volt az egészben, hogy úgy kellett tennem, mintha örülnék ennek a váratlan utazásnak, s ez ott abban a pillanatban nem kis nehézséget okozott – árulta el nekünk Leyla -, de az volt a legfontosabb, hogy Ömer egyáltalán ne lássa rajtam, valami nincs rendben. Az egyetlen esélyem az volt, ha úgy teszek, mintha kb. én lennék a világ legboldogabb barátnője.

– Eléggé kétségbe voltam esve, de tudtam, hogy azon az estén Ömer haverjai, vagyis inkább néhányan a neki dolgozó emberek közül indulnak ezen a tornán. Ráadásul arra is emlékeztem, mintha valamikor említette volna, hogy van egy amatőr csapat, amit anyagilag is szokott támogatni, amolyan szponzorként. Kaptam hát az alkalmon, s megkérdeztem, nem nézhetném-e végig ezt a tornát. Jól tudtam, hogy ő este nem ér rá, de persze kérleltem, hogy menjünk. Olyannyira jól csináltam, hogy buzgó telefonálgatásba kezdett, hogy átszervezze a programjait. Gondoltam, ez nem fog nekem összejönni, mert úgy, hogy velem van, biztosan nem fogok tudni senkivel kapcsolatba lépni. De aztán nagyot sóhajtva közölte, hogy sajna nem tudja szabaddá tenni magát erre az estére, de én menjek nyugodtan, mert örül neki, hogy ennyire érdekel a foci, és nem kell aggódnom, két testőr majd elkísér engem, nem lehet semmi bajom.-

Mint nemsokára világossá vált a számunkra, a történetben eljutottunk addig a napig, amikor a többiekkel részt vettünk azon a bizonyos amatőr focitornán, s amikor az egyik meccs elején Leyla a legváratlanabb pillanatban bemasírozott a pályára, és pofon vágott engem.

Leyla azzal folytatta, hogy ekkor nagyjából 20-30 percig arról győzködte a párját, nélküle egyáltalán nincs kedve elmenni erre a tornára, és inkább otthon marad, de Ömer szerencsére egyre inkább erősködött, nyugodtan menjen csak, hiszen egyedül amúgy is csak unatkozna a hotelben. Így Leyla végül nagy nehezen hajlandónak mutatkozott a biztonsági emberek s még Ömer egy-két ismerőse kíséretében megtekinteni a mérkőzéseket.

A többit pedig már tudjátok. Abban bíztam, történik majd valami váratlan, szokatlan dolog, s nektek köszönhetően ez így is lett. Azt pedig külön neked köszönöm – fordult felém –, hogy miután felpofoztalak, kíváncsi lettél, hogy ki lehet ez az őrült lány. Ha nem kezdesz el kérdezősködni és nyomozni utánam, ma biztosan nem vagyok itt veletek, s nem tudom, máskülönben hogyan sikerült volna megszökni.

Scroll to Top