Egyszerre örültem is meg nem is. Mert az nagyon jólesett, hogy a barátaim lényegében azonnal jönnek segíteni, s simán mindent hátra hagynak. Ráadásul tudtam, hogy Ábelnek nem olyan könnyű egyik napról a másikra lelépni a munkahelyéről, Törpének pedig meg kell küzdenie a feleségével, akinek mindig az a baja, hogy keveset van otthon. De már csak ezek miatt is örültem, hogy ha szükségem van rájuk, akkor egy szempillantás alatt itt teremnek. Ugyanakkor tudtam, hogy Leyla és Aybüke néni nem fognak osztozni az én nagy örömömben. Emiatt eléggé aggódtam… Attól tartottam, nagyon nem veszik majd jó néven, hogy bele akarunk avatkozni az „ügyintézésükbe”. Az is benne volt a pakliban, hogy ennek egy nagy összeveszés lesz a vége, amit nyilvánvalóan el akartam kerülni.
„Ügyesnek kell lennem, nem mindegy, hogyan tálalom nekik, hogy Törpéék megérkeznek” – gondoltam magamban, de mire hazasétáltam, sok okos gondolat nem jutott az eszembe.
Nurgül néni komplett vacsorával várt, s miközben én ettem, a konyha egyik sarkában állva kérdezgetett tőlem mindenfélét. Szavakkal nem nagyon tudtunk kommunikálni, de jelbeszéddel végül egészen jól megértettük egymást. Nagy nehezen arra is sikerült rávennem, hogy üljön le hozzám az asztalhoz. Mindent megdicsértem, ami azért sem esett nehezemre, mert tényleg minden finom volt. Ez láthatóan nagy elégedettséggel töltötte el, s innentől kezdve folyamatosan mosolygott. Jó volt vele így „elbeszélgetni”, kicsit elterelte a gondolataimat. Ám így, amikor ágyba kerültem, azzal kellett szembesülnöm, hogy még semmit nem találtam ki másnapra.
Iszonyatos erősséggel tört rám az álom. Be kellett ismernem magamnak, hogy az elmúlt napokban azért jó sok minden történt, s sok olyan dolog is, ami eléggé megviseli az embert. Ennek ellenére igyekeztem tovább törni a fejemet azon, hogy másszak ki holnap a csávából, s vajon mivel tudnám meggyőzni Leylát és Aybüke nénit arról, hogy a barátaim segíteni jönnek, s tényleg tudnak, tudunk is segíteni.
Az igazat megvallva azonban ebben én sem voltam teljesen biztos. Mi van, ha itt Törökországban tényleg annyira elfajulhatnak a dolgok, hogy Törpe és Ábel legendás „meggyőzőképessége” nem lesz elég, s inkább csak rontani fogunk a helyzeten. Az is megeshet, hogy mindent elrontunk, s a végén még nagyobb bajba keverjük Leylát és az egész családját. Igazi szervezett bűnözői csoporttal még nem kerültünk összetűzésbe. Fel vagyunk mi erre készülve?
De aztán az jutott eszembe, hogy ebbe a krimibe már ott, Mallorcán belecsöppentünk, és akkor egészen jól kezeltük a helyzetet. Ha mi nem vagyunk, akkor Leyla most ki tudja, hol lenne… De az biztos, hogy nem Isztambulban a szüleivel.
Csakhogy ez itt nem Mallorca. Itt másképen mennek a dolgok. – Mennyiszer hallottam ezt az elmúlt pár napban Aybüke nénitől…
Sokáig forgolódtam az ágyban, próbáltam nem elaludni. Igyekeztem koncentrálni, de egy ponton túl már nem ment. Arra emlékszem, hogy győzködtem magam, ha reggel korán felébredek, tiszta fejjel sokkal könnyebben megy majd minden, s biztosan kitalálom, mit mondjak Leylának, s hogyan vezessem fel, hogy sokkal hamarabb találkozik újra Törpéékkel, mint gondolta.
A lényeg, hogy korán keljek.
Nos, ez nagyon nem sikerült. Amikor még félig kábán ránéztem az órámra, az azt mutatta, hogy már fél 12 is elmúlt. A telómért nyúltam, ami viszont lemerült. Még félálomban dugtam rá a töltőre, s egyből be is kapcsoltam.
Több nem fogadott hívásom volt, s jó pár üzenet is érkezett amíg aludtam. Leyla is írt és hívott is, de egyvalaki nála is többször keresett, Tamás. Őt hívtam vissza hamarabb.
Egy nagyon furcsa telefonbeszélgetés következett. Olyannyira furcsa volt, hogy ez első mondatokat el is kellett ismételtetnem Tamással, mert pár perccel ébredés után nem voltam biztos benne, jól értem, amit mond.
– Akkor elmondom még egyszer az elejétől. De biztos, hogy felébredtél, s tudsz koncentrálni?
– Nagyon vicces vagy! Te sosem voltál még fáradt?
– Jó, akkor elmondom még egyszer, lassan és tagoltan.
Akartam valamit mondani, de inkább úgy döntöttem, jobb lesz, ha hallgatok.
– Ömert tegnap letartóztatta a spanyol rendőrség. Őt és még 14 másik embert. Mallorcán vették őrizetbe őket, közülük többet abban a hotelben, amiben mi is jártunk. Ahonnan Leylát megszöktettük…
Ezek szerint elsőre is jól hallottam, amint mondott. Csak nem akartam elhinni.
(Jövő héten folytatjuk)