A Testvérek sztárja azt mondja, aki keményen dolgozik, s sosem téveszti szem elől a kitűzött célt, az nem fog csalódni.
Sok sorozatsztár van azon a véleményen, hogy részben a szerencsén is múlik, ki fut be és ki nem, melyik színész kap olyan lehetőséget, ami elhozhatja számára az igazi sikert és az ismertséget.
A Testvérekben Ömert alakító Yigit Kocak azonban merőben más véleményen van. „Szerintem ebben a tekintetben a mi szakmánk sem különbözik a többitől. Ha valaki tehetséges, s emellett komolyan is veszi a munkáját, felkészülten érkezik a forgatásokra, s mindig igyekszik a legjobbját nyújtani, akkor előbb-utóbb igenis megtérül a sok befektetett energia” – fejtette ki a 28 éves színész, s azt is hozzátette, az is fontos – mint ahogyan más hivatásoknál is -, hogy ez ember képezze magát.
„Tanulni mindig lehet, és kell is. Nem hiszem, hogy valaha el fogok jutni a pályámon egy olyan pontra, amikor azt mondom, ennél jobb alakítást nem tudok már nyújtani. Én mindig képezni fogom magam, ebben biztos vagyok.
Bár Törökországban a Testvérek forgatása a napokban végleg befejeződött, a fiatal színész nem tétlenkedik. Már ebben a hónapban belefog egy mozifilm forgatásába, amelyben az az Eylül Tumbar a partnere, akit mi, magyar nézők a Netflixre felkerül Ki elől menekülünk? című sorozatban láthattunk. Erről a készülő szériáról itt írtunk korábban: https://telenovella.hu/yigit-kocak-mar-a-testverek-utani-szerepere-keszul/
Azok pedig, akik szeretnének egy Yigit által dedikált fényképet és egy forgatókönyvet nyerni, itt találják meg a részleteket: https://telenovella.hu/nyerje-meg-yigit-kocak-es-ozgu-kaya-dedikalt-ajandekait/
.