Hunyadi és Brankovics Mara szerelme csak kitaláció

Leginkább azért, mert abban az évben, amikor a Hunyadi első része játszódik, Mara a valóságban még csak 8 éves volt.

Az kétségtelenül megkönnyítette a TV2-n tegnap debütált Hunyadi sorozat és az annak alapjául szolgáló regény alkotóinak a dolgát, hogy nagyon, de nagyon keveset tudunk a törökverő hős fiatalkoráról. Mondhatnánk, hogy így akár még szövődhetett is szerelem Brankovics Mara és közte, de ez nem valószínű, sőt, igazából lehetetlenség.

Hirdetés

A 1420 körül (legvalószínűbben abban az évben) született Brankovics Marát ugyanis kicsivel fiatalabb korában ajándékozták a szultánnak, mint az a TV2-n tegnap debütált sorozatban látható, olyan fiatalon, lényegében gyerekként, hogy az oszmán uralkodó nem is tette egyből az ágyasává. Az viszont már történelmi tény, hogy II. Murád 1435-ben feleségül vette az akkor még mindig csak 15 éves Marát, ami egyben komoly rangot is adott neki, s az is tény, hogy a szultána innentől kezdve komoly befolyással bírt az oszmán uralkodónál, s a későbbi években valóban nagy hatással volt a török diplomáciára is. Ahogy ezt talán látni fogjuk a sorozatban is. Mert egyelőre Mara és az őt életre keltő Törőcsik Franciska kis túlzással csak vetkőzik, s ágyba bújik.

De visszatérve arra, hogy a sorozat szerint Brankovics Mara volt Hunyadi első szerelme (s így is reklámozták a karaktert az előzetesekben); Az első rész történései 1428-ban, Galambóc vára ostromának évében játszódnak. És ekkor bizony Mara még csak 8 éves. (Esetleg egy egészen picivel több. Egyes források ugyanis pár évvel korábbra teszik a születését. De semmiképpen nem idősebb 10-11 évesnél.) Akármennyire is korán értek akkoriban a lányok, a nála jóval idősebb Hunyadi Jánosnak biztosan nem akadt meg a szeme rajta (legalábbis nagyon, de nagyon reméljük, hogy nem). Szinte biztos, hogy ők igazából soha nem is találkoztak, vagy ha igen, beszélni nemigen beszéltek egymással. Sommázva írásunk ezen részét: a Hunyadi és Mara szerelem csak írói kitaláció, nulla valóságtartalommal.

Volt egy másik szerelem

Mara és a szultán a valóságban (is) nagyon jól megértették egymást

Amit Mara és II. Murád szultán kapcsán megmutatnak a sorozatban, az már eléggé valósághű. A szerb leányzó ugyanis tényleg magába bolondította az oszmán uralkodót, sőt, egyes források arról tanúskodnak, hogy ez a vonzalom kölcsönös volt. Mara kapcsán azt is hitelesen ábrázolják például, hogy a háremhölgyeket miként borotválták meg, mielőtt felkeresték a szultán hálószobáját. Az már más kérdés, hogy az edirnei palotában a háremben nem volt medence, s feleségek és ágyasok sokkal puritánabb körülmények között éltek a háremben, mint azt a tévében láthatjuk.

Itt arról találnak egy cikket, miért láthatunk két különböző verziót a Hunyadiból a TV2-n és a Super TV2-n: https://telenovella.hu/miert-latunk-mas-hunyadit-a-tv2-n-es-a-super-tv2-n/ Itt pedig arról írunk, a valóságban mennyire volt jóképű nőcsábász Hunyadi János: https://telenovella.hu/jokepu-nocsabasz-volt-e-hunyadi-janos/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top