
Emellett – mondjuk így – Szilágyi Erzsébet és Újlaki Miklós ágyjelenete is erősen megkérdőjelezhető. Ez is sima kitaláció.
Sok minden volt már eddig is a Hunyadiban, ami az írói képzelet részét képezte, s szinte semmi köze nincs a történelmi tényekhez. De az, hogy a szultáni háremben a vérszomjas román herceg az új uralkodó parancsára megerőszakolta Brankovics Marát, az már inkább csak sima hülyeség, mint az egykor történtek szabad értelmezése.
Először is, a szultáni hárembe a szultánon kívül férfi nem léphetett be. A szultán feleségeire és ágyasaira még rá sem nézhetett senki. Attól, hogy Murád szultán átadta a hatalmát a fiának, a fiú nem örökölte meg tőle a háremhölgyeit. Addigra, mire a valóságban ide jutottunk, Brankovics Mara már a hárem valide szultánája, azaz teljhatalmú ura volt. Ráadásul nagyon jó kapcsolatot ápolt a fogadott fiával. Azzal a Mohameddel, akit a sorozatban ugyanígy hívnak, de a valóságban Mehmed volt a neve.
Ez a Mohamed/Mehmed valósággal imádta Marát, akit tényleg az anyjának tekintett. A valóságban soha semmilyen módon nem ártott neki. Sőt, mindenben kikérte a tanácsát, Marát bevonta a birodalom irányításába. Brankovics Mara még a korábbiaknál is nagyobb befolyásra tett szert, ő lett minden idők leghatalmasabb szultánája. Még annál a Hürrem szultánnál is nagyobb volt a hatalma, akit a Szulejmán sorozatban a magyar nézők is megismerhettek.

Az a vérszomjas román herceg, aki megerőszakolta Marát, s aki pár résszel korábban megölte az idősebb szultáni herceget (nem mellesleg ilyen sem történt a valóságban), nem más, mint a történelmi Vlad Dracul, vagyis Dracula. Erről bővebben itt olvashatnak: https://telenovella.hu/drakula-is-szerepet-kap-a-tv2-n-lathato-hunyadiban/
És azt már tényleg csak pluszban, egy mondatban tesszük hozzá, hogy az is csak kitaláció, hogy Szilágyi Erzsébet odaadta magát Újlaki Miklósnak azért, hogy emez sereggel induljon el kiszabadítani a férjét, Hunyadi Jánost. Arról, hogy milyen volt eljátszani Szilágyi Erzsébetet itt mesél az őt alakító Rujder Vivien: https://telenovella.hu/hunyadi-szilagyi-erzsebet-egyre-kegyetlenebb-lesz/
