
Miki számára a Farm VIP forgatása éppen a legjobbkor jött, mivel korábban azt érezte, hogy utolérte az életközepi válság…
Miki azt mondja, a műsorban be akarta bizonyítani magának, hogy felveszi még a versenyt a 20-30 évesekkel. „Nagyjából minden 44 és 47 közötti férfi szenved az életközepi válságtól, és mindenki másképp éli meg… Nekem a házasságom felbomlása után kezdődött és nem tagadom, amit be kellett pótolnom, ami elmaradt esetleg az elmúlt 17-20 esztendőben, azt bepótoltam” – magyarázta a piros csapat versenyzője, aki sokszor azt érezte, hogy nem tudja, merre menjen tovább, mivel foglalkozzon, mert amiket korábban csinált, azokat vagy megunta, vagy kevésbé találta már kreatívnak.
„Elkezdtem hát új, izgalmas dolgokat keresni. Simon Kornél barátommal közösen megálmodtunk például egy színdarabot Szili Laci művéből, ez az Apák a padban, avagy Túlélőkalauz szülőknek címmel, amit a fővárosban mutattunk be. Egy nagy stand up előadást is szeretnék megvalósítani, ha minden jól megy, illetve belevágtam még egy life coach tanfolyamba. Megpróbálom az életemet új alapokra helyezni” – árulta el nekünk Miki, aki azt is hozzátette, most, hogy betöltötte a 47-et, már erősen a B-oldal második fele pörög nála.
„Szeretem, ha boldogok körülöttem az emberek”
Miki arról is mesélt nekünk, hogy a Farm VIP egy csodálatos, életre szóló kalandot jelentett a számára, s egyáltalán nem aggódott amiatt, hogy kikkel fog majd egy csapatba kerülni. „Szeretem, ha boldogok körülöttem az emberek, szóval nagyjából ennek a tükrében éltem a farmon is. Azt nem tudtam, hogyan fogunk szuperálni a többiekkel, de én nem utáltam senkit. Kenyérre kenhető pali vagyok, akivel könnyen meg lehet találni a közös hangot.”
Miki azt is elárulta, hogy imádta a vidéki létet, megtapasztalni azt, hogy milyen a fizikai munka. Ahogy ő fogalmazott, örült, hogy visszatérhetett a műsor által az alapokhoz… „Ha az ember itt teát akar inni, akkor először vizet kell hozzá felhúznia a kútból, utána jöhet a tűzcsinálás, hogy fel tudja azt forralni. Persze ez egyáltalán nem baj, ez csodálatos, mint ahogyan az is, hogy nem volt nálunk mobiltelefon és semmilyen más elektromos kütyü – sorolta lelkesen – Ez egy olyan ideális állapot, amiért sokan akár még fizetnének is, nem keveset.”
