Visszatértek a TV2-re a Testvérek nézői

Úgy lett, ahogy Törökországban megjósolták nekünk. Doruk halála csak átmenetileg vetette vissza a TV2 sikersorozatának a nézettségét.

Múlt héten írtunk róla, hogy a Testvérek nézői megharagudtak a sorozatra. Mivel Törökországban már hosszú hónapokkal korábban levetítették azokat részeket, amik most nálunk futnak a TV2 képernyőjén, sokan előre tudták, hogy a Dorukot életre keltő Onur Seyit Yaran távozik a szériából, melynek a negyedik évadának csak az első pár epizódjában látható. Többen azzal is tisztában voltak, hogy a fiatal fiú egy tragikus balesetben veszíti életét.

Hirdetés

Jó néhány magyar néző írta meg nekünk előre, hogy Doruk halálát követően már nem fogják figyelemmel követni a Testvéreket. Főleg, mert azzal is tisztában vannak, hogy az elkövetkezendőkben még több szereplőtől is búcsút kell vennünk. Sajnos, hasonló módon, mint Doruktól.

Törökországban, a sorozat forgatásán azt mondták nekünk, biztosak benne, Doruk és Onur Seyit Yaran kiválása legfeljebb csak átmenetileg veti vissza az érdeklődést a történet iránt. Azt is hangsúlyozták, a színész saját kérésére távozott a csapatból, szó sincs arról, hogy ők szerettek volna megválni tőle, s az általa éltre keltett Doruktól, aki valóban sokak egyik nagy kedvence volt.

Pontosan így történt

Nos, a török kollégáknak igazuk lett. Ezen a héten hétfőn már újra kifejezetten erős nézettséggel kezdett a Testvérek, s ezt azóta is tartaja. A cikkünkhöz mellékelt keddi nézettségi táblázaton a TV2 műsorgörbéje piros színnel szerepel. Jól látható, hogy a délután 4 óra előtt kezdődő Testvérek, mennyire maga mögé utasít minden más tartalmat. A 16% közeli eredmény a 18-59 év között kereskedelmi célcsoportban kimagasló, s a széria ezt az erős közönségarányt adja át A három nővérnek, ami így szintén erős számokat hoz.

Hirdetés

Akit érdekel, az átmeneti visszaesésről szóló korábbi írásunkat itt találja: https://telenovella.hu/doruk-halala-miatt-a-nezok-megharagudtak-a-testverekre/

A nézettségi görbét vizsgálva még egyéb érdekes megállapításokra juthatunk. Látható, hogy esténként mennyire kimagaslik A házasság első látásra, amit több, mint kétszer annyian választanak, mint az RTL-en vele párhuzamosan futó Az álommelót. Egyértelműen megállapítható, hogy A házasság első látásra a tavaszi tévés szezon legnagyobb sikere.

Túl sok az ismétlés?

Ilyen erős felvezetés után azonban nem igazán jó eredmény a Hazatalálsz átlagosan 10-11%-os nézettsége. Főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy az RTL-en már nincs is ellenfele a TV2 napi sorozatának. Ám A Hazatalálsz így sem igazán tudta növelni a közönségarányát.

Azt, hogy a szériának nincs ellenfele azért írjuk, mert az RTL e hét elejétől a tavaly ősszel kimagasló közönségarányt szállító Az árulók – Gyilkosság a kastélybant ismétli vele szemben. A csatornánál talán abból indultak ki, az eddig főműsoridős ismétlések (A mi kis falunk, Gólkirályság) elég kedvező számokat hoztak. Főleg ahhoz képest volt az átlagos jó a 10-11% hogy korábban már leadott tartalmak kerültek képernyőre.

Nagyon jó volt,de másodszorra már nem olyan érdekes

Tény, hogy egy-egy jó sorozatot egyesek még másodszor-harmadszor is szívesen megnéznek. Az Árulók azonban lényegében egy dramatizált köntösbe bújtatott társasjáték. Mivel minden fordulatával tisztában vagyunk előre, a feszültség az izgalom másodjára már teljesen kiveszik belőle. A műsor ismétlése bukás, 4-5% közötti közönségarányt képes csak produkálni.

A késő estét vizsgálva pedig az állapítható meg, értelmetlen volt a TV2-nek a legelső rész levetítése után száműzni a műsoráról a Hazugságok börtönébent. A helyére bekerült Farm VIP ismétlése ugyanis szinte minden nap gyengébb számokat hoz, mint a török krimisorozat egyetlen levetített része.

Itt is felhívnánk a figyelmünket a nyereményjátékunkra, melyen egy, a Testvérekben Akifot életre keltő Celil Nalcakan által dedikált Telenovella magazint nyerhetnek. Ehhez semmi mást nem kell tenniük, csak bekövetniük a nemrégiben elindított Instagram oldalunkat: Telenovella (@telenovellamagazin) • Instagram-fényképek és -videók 

Arról pedig, hogy miről beszélgettünk Isztambulban Celillel itt találják az írásunkat: https://telenovella.hu/nyerj-a-testverek-akifja-altal-dedikalt-ujsagot/

Shopping Cart
Scroll to Top