
Hajmási Dávidnak amiatt is volt különleges és izgalmas a Hazatalálsz forgatása, mert az öccse is a sorozatban dolgozik, mint az egyik rendező. A jóképű színész őszintén mesélt nekünk arról, milyen testvérek voltak ők ketten.
Dávid két évvel idősebb az öccsénél. Azt mondja, amikor kis srácok voltak, sokszor előfordult, hogy veszekedtek és verekedtek egymással. „Fiúk vagyunk!” – nevetett fel: „Én, nagy testvérhez méltón gyakran féltékenykedtem rá, de már akkor is megvolt a saját kis világunk. Emlékszem, amikor a szüleinkkel ettünk, ők csak néztek, mert nem értették, hogy mi milyen nyelven és miről beszélünk. Fogalmuk sem volt róla. Ez a közös világ a mai napig megvan.”
A fiúk ugyanabba az általános iskolába és gimibe jártak, a Hazatalálsz szereplője szerint pedig presztízskérdés volt, hogy az ember fiatalabbakkal és nyilván a testvérével nem barátkozik. „A gimnázium vége felé mindez kezdett összemosódni abból kifolyólag is, hogy egy szakmában dolgozunk, és van egy közös bázisunk.”

„Fiatalabbnak lenni hátrányokkal is jár”
Mivel Dávid az idősebb, így általában hozzá hasonlították az öccsét. A népszerű színész szerint elég hálátlan pozíció ilyen szempontból fiatalabbnak lenni. „Nem akarok a testvérem nevében beszélni, hogy ő hogyan élte meg mindezt. Ám azt gondolom, sikeresen megküzdött ezzel, és kiharcolta magának azt a jogot, hogy ő önálló, egyéni személyiségként is létezzen, és önmagáért szeressék” – magyarázta Dávid, akitől azt is megkérdeztük, előfordult-e velük olyan, hogy ugyanaz a lány tetszett meg nekik például egy szórakozóhelyen. „Nem nagyon buliztunk együtt. Ennyire nem volt közös a baráti társaságunk. Mindketten a szép lányokat szeretjük” – nevetett fel a Hazatalálsz Tamása: „Ám olyan sosem volt, hogy ugyanazt szemeltük volna ki magunknak.”
