Hogy miért szeretett János anno kóruspróbákra járni? A népszerű színész elárulta nekünk, hogy nem csak amiatt, mert szeretett énekelni…
A Gólkirályság és A mi kis falunk sztárja azt mondja, általában nehezen illeszkedik be egy új társaságba, de ha ez összejön, utána már nagyon jól érzi magát, és örül, hogy az igazi önmagát adhatja. „Nyilván, ha az ember bekerül egy új környezetbe, megpróbálja a legjobb, legelőnyösebb arcát mutatni, és esetlegesen nem enged meg magának olyan dolgokat, amiktől teljesen fesztelenül, szabadon viselkedhet. Ám napok, hetek elteltével már feloldódik annyira, hogy otthonosan mozog a csapatban” – magyarázta János, aki elárulta, hogy kiskorában eleven srác volt, és szeretett mindig a középpontban lenni. „Imádtam a suliban szervezkedni, a többiekkel lógni. Fociztam, néptáncoltam, és egyedüli fiúként tagja voltam az énekkarnak. Minden olyan dolog, ami egy közösséggel kapcsolatos, közel állt hozzám” – mesélte lelkesen a népszerű színész, aki nem tagadja, kedvére való volt, hogy a kórusban sok lány vette és rajongta körül. „Tök menő dolognak bizonyult énekkarosnak lenni, mivel egyrészt szerettem énekelni, másrészt iszonyúan jól lehetett ott csajozni. Az első diákszerelmem is onnan datálódik.”
Van, akit az élet iskolája tanít
Jánost végül a színészet felé sodorta az élet, és azt mondja, szerencsésnek tartja magát, mert a szülei soha nem akarták lebeszélni erről a pályáról, sőt, abszolút támogatták őt mindebben. „Édesapám egészen kicsi koromban felfedezte bennem, hogy pillanatok alatt megtanulok verseket, dalokat. Elolvasott egy mesét vagy diafilmet, és legközelebb már én mondtam előre a történetet. Volt egyfajta affinitás, egy jóízlésű exhibicionizmus bennem már kiskoromban is. Az iskolában aztán jöttek a szavaló-, ének- és szépkiejtés-versenyek. Az esztendők alatt pedig szépen kialakult bennem, hogy igen, én ezt az utat szeretném járni” – emlékezett vissza a közkedvelt sorozatsztár, aki 14 esztendős korában aztán felvételizett a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba, ami az ország egyik legjobb középiskolájának bizonyult a színházi képzésben. „Életem egyik legszebb négy évét töltöttem el ott” – sóhajtott fel mosolyogva János, aki ezt követően a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, ám, mivel nem vették fel, így Kaposvárra ment csoportos szereplőnek. Hogy mit is takar ez pontosan, ezt is elmagyarázta nekünk. „Ma már sajnos egyre több helyen kihalófélben van ez a szakmai megnevezés, pedig nagyon jó dolog. Kaposváron én is szerződtetett művészeti állományú tag voltam. Kisebb, pármondatos szerepeket kaptam, és az úgynevezett tömeges jelenetekben is részt vehettem. Sok kollégám ezzel szerezte meg a színészi diplomáját: nem egyetemre jártak, hanem az élet iskolájában egyre nagyobb és komolyabb feladatokat kaptak, s a bizottság, amely lejött őket megnézni, eldöntötte, hogy megkaphatják-e az oklevelet vagy sem. Így senki sem kallódott el.”
