Négy rész után megbukott Onur Seyit Yaran új sorozata

A húsvéti hétvége (bár Törökországban nem ünneplik) nem hozott szerencsét a Testvérekből kivált színész új sorozata, a Yan Oda számára. Szombaton katasztrofális nézettségi adatokat produkált a történet, ami megpecsételte a sorsát.

Cikkünket frissítettük:

A Testvérekben Dorukot életre keltő Onur Seyit Yaran bő félévvel ezelőtt lépett ki a török ATV sikersorozatából. Az új szériája, a Yan Oda (Szomszéd szoba) amiben az egyik főhőst alakítja három héttel ezelőtt debütált az egyik konkurens csatornán, a Star TV-n. A dolog pikantériája, hogy a történet ugyanúgy szombat esténként kerül adásba, mint a Testvérek. Azaz Onur Seyit új és korábbi sorozata konkurálni kezdtek egymással.

A Yan Oda nem indult rosszul, leginkább azért nem, mert a második szombatra jelentősen növelni tudta a nézőszámát, s az összlakosságot tekintve több, mint 3 millió embert ültetett a képernyők elé.

Ez a következő héten is így történt, ám most szombaton – török szinten nézve – katasztrofális számokat szállított a széria. Összesen 1 840 000 ember választotta ezt a programot. A szombat estét – immáron szokásnak mondható módon – a török állami televízióban, a TRF1-en látható széria, a Gönül Dagi nyerte, a második helyre pedig a Survivor futott be. Ez az eredmény is előre borítékolható volt. A harmadik a Testvérek lett. A TOP 10-be utolsó helyen tudta beverekedni magát a nálunk is látható A három nővér (Üc Kiz Kardes) 2.2 millió nézővel. De ez már nem számít jó eredménynek. Ám ne felejtsük el, Törökországban a nővérek története már a harmadik évadánál tart, s ilyenkorra általában az a jellemző, hogy esik a nézőszám.

Egy új sorozattól ennél lényegesen jobb eredményeket várnak el a készítők, s az azt sugárzó tévécsatorna is. A Yan Oda 1.8 milliós közönségaránya így finomon szólva nem volt túl biztató. Így elég hamar megszületett a döntés, leveszik képernyőről a szériát.

Jól értesült török újságírók szerint a döntést a gyártó cég vezetői, a producerek, s a tévécsatorna együttesen hozták meg. Azzal viszont, hogy egyik hétről a másikra elkaszálták a sorozatot, egyszerűen félbehagyták a kibontakozóban lévő történetet. Így tisztességes befejezést sem kapott a sztori.

A Yan Oda történetéről itt írtunk korábban: https://telenovella.hu/szerdan-indul-a-testverek-dorukjanak-az-uj-sorozata-video/

Shopping Cart
Scroll to Top