Műsorváltozás a TV2-n: Most szombaton öt részt vetítenek le a Hunyadiból!

Ebből három ismétlés lesz, kettő pedig vadonatúj epizód. Emiatt számos betervezett műsor elmarad.

Igazi Hunyadi napot tart március 15-én, szombaton a TV2. Ugyanis a két új epizód mellett aznap a korábban már levetített hármat is megismétlik. A részletek pontosan: A történelmi széria első epizódjának az ismétlése szombaton 15:25-kor kezdődik, s ahogy befejeződik, egyből követi a második rész. Emiatt elmarad a Petőfi film, vagyis a Most vagy soha! sugárzása. 18:00-tól érkezik a Tények, mert az mégsem maradhat el. Aznap nem lesz viszont Tények Plusz, mivel a Tényeket követően érkezik a Hunyadi harmadik epizódjának az ismétlése.

Hirdetés

Este elmarad az eredetileg kevéssel 20:00 óra előtti indulással tervezett Farm VIP, helyette 19:50-tól a Hunyadi 4. és egyben vadonatúj részét adják, majd ezt követőn jön a történelmi sorozat 5. epizódja.

Azt nem tudni, miért döntöttek a csatornánál a Hunyadi-maraton nap mellett. A sorozat nézettsége akkora, hogy a szombatot az eredetileg tervezett egy új epizód levetítésével is megnyerték volna. Így persze igazi kiütéses sikert arathatnak az RTL felett, de ezzel eljutnak oda, hogy nyolc nap alatta a Hunyadi első öt része már adásba is került. Ez pedig a teljes sorozat fele. Ha nem zúdítanak rá ennyi rész szinte egyszerre az emberekre, a szombat estéként sokkal hosszabb ideig szállította volna nekik a (filmen) jóképű törökverő hős.

Talán az új részekben már igazi csatajeleneteket is kapunk

A Hunyadival kapcsolatos cikkünket, azt, hogy mennyi az igazság Brankovics Mara és Hunyadi János szerelméből, itt találják: https://telenovella.hu/hunyadi-es-brankovics-mara-szerelme-csak-kitalacio/ Arról pedig itt írunk, hogy miért látható a TV2-n és a Supert TV2-n két különböző változat a sorozatból: https://telenovella.hu/miert-latunk-mas-hunyadit-a-tv2-n-es-a-super-tv2-n/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top