Juhász Jázmin, aki az RTL népszerű sorozatában Zsófit alakítja, elárulta nekünk, hogy egy idő után úgy érezték magukat a Pokoli rokonok díszletében, mintha valóban ott élnének.

A Pokoli rokonok csinos doktornője elárulta nekünk, hogy ugyan tartott néhány dologtól a Pokoli rokonok forgatásával kapcsolatban, szerencsére ezek közül semmi sem vált valóra. „Féltem attól, hogy ne tűnjek butának, vagy olyannak, mint aki egyáltalán nem ért ehhez a szakmához. Esténként ezért mindig utánanéztem annak, hogy melyik orvosi kifejezés mit jelent, vagy hogyan beszélnek azok, akiknek valóban ez a hivatásuk. Emellett az elképesztő tempó is megijesztett, amellett, hogy nagyon kíváncsi voltam, és hálás, amiért engem választottak. Tudtam, hogy öt hónapig, heti öt napban, van, amikor tizenkét órát fogunk dolgozni. Ez olyan felfoghatatlannak tűnt…” – magyarázta mosolyogva nekünk Jázmin, aki amiatt is aggódott egy kicsit, hogy mi lesz, ha nem fogadja majd be őt a csapat. „Végül minden rendben ment. Abszolút jól éreztem magamat ebben a közegben. Csak úgy elröppent az idő. Érdekes, hogy az első napom első jelenete és az utolsó napom utolsó jelenete is pont a Varga Ádival volt, ami egy igazi keretes szerkezet” – nevetett fel Zsófi megformálója.
A jó hangulatért nem mentek a szomszédba

Jázmin arról is mesélt nekünk, hogy a kőkemény munka mellett azért egy kis szórakozásra is volt idő. Még forgatás közben sem maradt el ugyanis olykor a viccelődés. „Emlékszem, egy alkalommal épp az Aczél-házban forgattunk mind az öten, amikor az apámat alakító Bede-Fazekas Szabolcs a kamera mögül magyarázott nekünk, és közben poénosan, össze-vissza mutogatott. Ránk tört a röhögőgörcs, úgy kacagtunk, mint a gyerekek” – mondta mosolyogva Jázmin, aki azt is hozzátette, hogy nem is sikerült felvenniük akkor azt a jelenetet, csak másnap: „Egy idő után már azt is tudtuk, ki mitől neveti el magát, és volt, hogy direkt hergeltük egymást.”
Jázmin azt mondja, úgy jártak el együtt ebédelni, mint egy igazi baráti társaság, s ez nem maradt abba a forgatást követően sem, hiszen a múlt hétvégén is közösen mentek piknikezni. „Fantasztikus a csapat! Jó volt velük a munka. Ritka, hogy egy társaság ilyen jó dinamikával működjön. Egy idő után a forgatás helyszíne szinte az otthonunkká vált. A színészek tartózkodójába mindenféle dolgokat vittünk: párnákat, posztereket, saját cuccokat, sok időt töltöttünk ott. Mindenkinek megvolt a saját kedvenc helye. Nekem is mindig ugyanazon az ágyon volt a bázisom. Zsófi lakrészében a forgatás vége felé már úgy léteztem, mintha tényleg ott élnék, oda jártam tanulni és pihenni is. Sőt, olykor még Szabi PS-ével is játszottunk a szünetekben” – nevetett fel Jázmin.
