Megvan a nap, amikor befejeződik a Kuma az Izaura TV-n

Mivel a Kuma nem szokásos módon leforgatott sorozat, az is könnyen kiszámolható, meddig tart.

Több alakommal is írtunk már róla, hogy a Kuma a tekintetben mindenképpen különleges török sorozat, hogy nem egy török tévécsatorna megrendelésére készült. A gyártó cég eleve abból a célból forgatta le, hogy egyből nemzetközi piacra készítik. Ez pedig okozott némi eltérést már eleve a munkálatok során is. Törökországban a sorozatok hetente egyszer, de akkor több, mint háromórás epizódokkal kerülnek adásba. Amikor pedig később ezeket a szériákat külföldre is eladják, a külföldi partner kezdi őket rövidebb részekre feldarabolni.

A Kuma esetében azonban nem is készültek ilyen maratoni hosszúságú részek, e tekintetben is a nemzetközi igényeket szolgálták ki. A sorozatból egészen pontosan 100 (reklámszünetekkel együtt) egyórás folytatást forgattak le. Így tulajdonképpen már a premierje napján ki lehetett számolni, meddig tart majd. Az okozhatott csak módosulást, hogy az ünnepnapokon az Izaura TV milyen műsorrendet tart. Most azonban már azt is tudjuk, hogy a Kuma szempontjából még hátralévő egy ünnepen, május 1-én szüneteltetik a sorozatokat. Ez pedig azt jelenti, hogy a Kuma legutolsó része egészen pontosan május 28-án, szerdán kerül adásba. Arról, hogy a következő napon, milyen sorozat indul el az Izaura TV-n a Kuma helyén, itt találják a cikkünket: https://telenovella.hu/ez-a-sorozat-valtja-a-kumat-az-izaura-tv-n/

Hirdetés

Itt pedig arról olvashatnak, hogy a Kuma főszereplőjének Emre Özmennek mi a véleménye a többnejűségről: https://telenovella.hu/kuma-emre-ozmen-nem-hisz-a-tobbnejusegben/

Shopping Cart
Scroll to Top