Kuma: Emre Özmen nem hisz a többnejűségben

A Kuma főszereplője azt mondja, nem ítél el senkit, aki tradíciók és a hagyományok szerint él, de ő úgy véli két feleséggel nem lehet boldog az ember.

Az Izaura TV-n látható Kuma – A második felség férfi főszereplője, a Karant alakító Emre Özmen azt nyilatkozta nekünk, ő senki nem akar elítélni, s tudja, hogy egyes országokban még megengedett a többnejűség, ám ő úgy véli, azok a férfiak, akiknek több felségük van, ezzel több problémát is a nyakukba vesznek. „Egyszerűen arról van szó, hogy ha kettőnél több ember van egy párkapcsolatban, ott sokkal könnyebben felüti a fejét a féltékenység és eluralkodik a káosz, s ez rengeteg konfliktust szül. Természetesen nem áll szándékomban senkit elítélni, hiszen tudom, hogy egyes országokban még mindig megengedett, hogy egy férfinek második vagy akár harmadik felesége legyen, de egy biztos, én magam a monogámiában hiszek” – jelentette ki a sármos színész.

Hirdetés

Emre a témáról sokkal többet mond a ma megjelent Telenovella magazinban. Emellett például arról is beszél, a szülei eleinte nagyon nem támogatták, hogy színész legyen belőle, s rá is kényszerítettek egy másik szakmát.

Shopping Cart
Scroll to Top