Mert Ramazan Demir ma búcsúzik el Az Aranyifjútól

Birsen Altuntas török újságíró értesülései szerint Az Aranyifjú Feritjének ma van az utolsó forgatási napja.

A sorozat Törökországban eleve a fináléjához közelít, a Feritet életre keltő Mert Ramazan Demir azonban a többieknél egy kicsit hamarabb fejezi be a munkát. Ennek pedig az az oka, hogy Mert Ramazan bevonul katonának. Törökországban még mindig kötelező a sorkatonai szolgálat. Ezért minden férfinek be kell vonulnia a seregbe még a 27. életéve betöltése előtt. Persze, akik tehetősek és fizetnek, azoknak a katonáskodás jóval rövidebb ideig tart, mint a többieknek. Arról, hogy Mert Ramazan élete milyen lesz katonaként az e heti Telenovella magazinban találnak egy hosszabb cikket.

Hirdetés

Mivel a bevonulása idejét már korábban lefixálták, ehhez kellett igazodnia a sorozat forgatási tervének is. Korábban úgy volt a széria stílusosan a 100. török epizódjával búcsúzik el a közönségétől, ami most pénteken, azaz március 28-án kerül adásba. Ám később változott a terve, s most már biztosra vehető, hogy a 101. résszel jön el a nagy finálé, amely április 4-én kerül adásba a török Star TV-n. Emiatt a változtatás miatt a forgatási rendben amennyire lehetett előre hozták Mert Ramazan jeleneteit, hogy a ő a vállaltaknak megfelelően kezdhesse meg a katonai szolgálatát. A többiek pedig még pár napig forgatnak, majd végleg leállnak a kamerák.

Itt arról találják a cikkünket, hogy újabb szünetre megy-e Az Aranyifjú a második évada végén: https://telenovella.hu/lesz-a-szunet-a-tv2-n-az-aranyifju-2-es-3-evada-kozott/ Itt pedig videón láthatják, ahogyan az utolsó forgatási napján Mert Ramazan elbúcsúzik a rajongóitól: https://telenovella.hu/az-aranyifju-feritje-igy-bucsuzott-el-a-rajongoitol-video/

Shopping Cart
Scroll to Top