Mert Ramazan Demir 2 millió forinttal váltotta meg a katonai szolgálatát

Pontosabban annak a jó részét, hiszen Az Aranyifjú Feritje jelenleg még a katonai kiképzésén vesz részt.

Igaz a háromhetes szolgálatnak lassan vége. Törökországban ugyan minden egészséges férfire kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálat van érvényben, ami egy évig tart, ám, akinek van pénze az megválthatja a szolgálati idő legnagyobb részét. Aki fizet, annak lényegben csak a háromhetes alapkiképzésén kell részt vennie.

Minderről már korábban is írtunk. Most azonban azt is megtudtuk, Az Aranyifjú sztárja mennyit fizetett azért, hogy csak ezt a pár hetet kelljen a katonaság kötelékében töltenie. Az összeg egészen pontosan 185 000 török líra, ami a jelenlegi átváltási árfolyamon számolva valamivel kevesebb, mint 2 millió forintot jelent.

Hirdetés

Ahogy írtuk, Mert Ramazan már nem katonáskodik túl sokáig. Ha számításaink nem hibásak, akkor éppen holnap, azaz április 24-én, csütörtökön telik le a számára a három hét.

Shopping Cart
Scroll to Top