A nézőknek választaniuk kell a Testvérek sztárjai között

Törökországban holnaptól egy időpontban vetítik a Testvéreket és a szériában korábban Dorukot játszó Onur Seyit Yaran új sorozatát.

Pár nappal ezelőtt írtunk róla, hogy a Star TV ezen a héten szerdán indítja el a Yan Oda (Szomszéd szoba) című új szériáját, amiben a Testvérekből bő fél évvel ezelőtt kilépett Onur Seyit Yaran alakítja az egyik főszerepet. A premier dátumát aztán az utolsó pillanatban most szombatra csúsztatták. Ami azt jelenti, holnaptól kezdve egy időpontban kerül képernyőre az ATV-n a Testvérek s a Star TV-n ez az új történet.

Utóbbi csatorna döntése kissé érthetetlen, mert Onur Seyitet nyilván azért szerződtették le, mivel a Dorukként nagy népszerűségre tett szert, s abban bíznak, hogy a rajongói odaülnek majd a tévékészülékek elé akkor, amikor elindul a Yan Oda.

Azok, akik szeretik őt (és ilyenek nagyon sokan vannak Törökországban) természetesen várták is, hogy mikor láthatják őt újra. Ám most sokan csalódottak, hogy választaniuk kell. Hiszen vagy a Testvéreket nézik továbbra is szombat esténként, vagy a vele teljesen egy időben műsorra kerülő új sorozatot Onur Seyittel.

A Testvérek stábjában amúgy biztosak benne, hogy a közönségük hűséges, s a nézőik döntő többsége mellettük teszi le a voksát. Ráadásuk a Yan Odának nem csak velük, hanem egy másik, nemrégiben szombatra átkerül népszerű sorozattal is meg kell küzdenie. Ez pedig az A három nővér, ami január eleje óta nálunk is látható a TV2-n, s Törökországban már a harmadik évadát vetítik.

Onur Seyit a Yan Odában

A szakírók úgy vélik, a Yan Odának nagyon nehéz dolga lesz. Pár nap múlva kiderül, milyen nézettséget sikerült elérnie az első résznek.

A Yan Oda tartalmáról itt írtunk, s itt megtekinthető az első epizód egyik előzetese is: https://telenovella.hu/szerdan-indul-a-testverek-dorukjanak-az-uj-sorozata-video/

Itt pedig arról találnak egy anyagot, hogy a héten a Testvérek forgatásán jártunk Isztambulban: https://telenovella.hu/a-tv2-sikersorozatanak-a-testvereknek-a-forgatasan-jartunk-2/

Shopping Cart
Scroll to Top