Enikő arról mesélt nekünk miért futott zátonyra a kapcsolatuk Petivel: mikor volt az a pont, amikor megtört benne valami, és hogy ezt vissza lehetett volna-e fordítani.
Petivel kifejezetten jól indult a házasságotok, úgy tűnt, nagyon egymásra találtatok. Ha visszagondolsz, megvan az a pont, amikor megtört benned valami?
Valóban, Petivel szuper csapatot alkottunk, amit mi csak úgy hívtunk, hogy „a szövetség”. Együtt ültünk a hajóban, és közösen, egy irányba eveztünk. Egy jó kapcsolat, házasság ettől működik szerintem. Azt éreztem Petiben, hogy meg akar ismerni, és úgy tetszem neki, ahogy vagyok. Egészen addig, amíg össze nem költöztünk…
Mi változott meg?
Azt gondolom, hogy kicsit megijedtünk mindketten. Peti egy makacs férfi, az ő lakásában költöztünk össze, és tudjátok, van az, hogy „az én házam, az én váram”, vagyis itt az én játékszabályaim szerint játszunk. Nos, én nem az a típusú nő vagyok, akinek meg lehet mondani, hogy mit hogyan csináljon. Petivel mégis összeköltöztünk. Akkor változott meg bennem valami, amikor a többiekkel az első vacsorán találkoztunk.
Mi történt ekkor?
Addig nem volt viszonyítási alapunk. Nem tudtuk, hogy a mi kapcsolatunk hol tart az övékhez képest. Nem hasonlítgattam a házasságunkat másokéhoz. Ám amikor összeültünk azon a bizonyos vacsorán, elkezdtem figyelni, hogy a férjek hogyan viszonyulnak a feleségeikhez, miként viselkednek velük. Próbáltam elhelyezni, rangsorolni magamat. Felmértem a terepet. Andris elejtett ott egy mondatot, ami bennem megkérdőjelezett valamit, és ami azonnal befészkelte magát a gondolataimba. Elárulta, hogy ők Petrával órák hosszat, akár hajnalig szoktak beszélgetni. Elgondolkodtam, hogy itt van egy pár, akik a minőségi időre, a tartalmas kommunikációra építik a kapcsolatukat. Nálunk Petivel ez hiányzott…
Ha nincs ez a vacsora és ez a mondat, lehet, hogy szépen halad tovább a kapcsolatotok?
Hú, nagyon jó kérdés… Peti egy introvertált, csendes típus, aki nem úgy kommunikál, ahogyan én. Sokszor éreztem azt, hogy sok vagyok neki. Ám rájöttem, nem én vagyok sok, hanem csupán más a személyiségünk, az életszemléletünk.
Mit gondolsz, meg tudott téged ismerni?
Szerintem nem, ami nem feltétlenül az ő hibája. Hibás vagyok én is, mert lehettem volna türelmesebb és megértőbb. Ha egy kapcsolat elromlik, az nem csupán az egyik félen múlik. Azt éreztem, hogy ebben a csónakban egyedül én evezek, én küzdök, próbálom neki megmutatni, hogy milyen ember is vagyok valójában, ám ő csak ott ül mellettem, és meg sem fogja az evezőt.
Pedig sokszor mondta, hogy nyitna feléd…
Igen, de ez nem történt meg. Az az igazság, hogy Peti mellett folyton megkérdőjeleztem magamat: Enci, te tényleg elég vagy neki? Lehet, hogy túl dagi vagy? Nem is vagy az esete? Saját magamat ostoroztam, és ezt közöltem is vele, mert szerettem volna, ha tudja mindezt. Hogyan reagált erre? Azt válaszolta, hogy csak az én fejemben van a probléma. Megkérdeztem tőle: nem gondolsz arra, hogy azért érzem ezt, mert te ezt érezteted velem? Ha igazi társként viselkedett volna lenne, akkor megkért volna, hogy üljünk le, és beszéljük meg a problémákat…
