A három nővérben Derya szerepében ismertük meg Melisa Berberoglut, aki a sorozat végeztével egy szuper lehetőséget kapott, ugyanis egy nagysikerű film folytatásában ő lett a női főszereplő.
Törökországban a Barda, azaz a Bárban című film 2007-ben nagy sikert aratott. A történetben egy egyetemista társaságot ejt rabul egy agresszíven viselkedő csapat egy bárban, ahol órákig intenzív erőszaknak vannak kitéve. A történet egyszerre elgondolkodtató és sokkoló, s külön érdekessége, hogy igaz történeten alapul.
A második részt már régóta várták a nézők, hiszen ritka, hogy Törökországban egy thriller ekkora érdeklődésre tart számot, s bizony a Barda 17 évvel ezelőtt igen mély nyomott hagyott a nézőkben. A napokban derült ki, hogy hamarosan elkezdődik a folytatás forgatása. A női főszerepben pedig nem más lesz látható, mint A három nővér Deryája, Melisa Berberoglu. A filmet a tervek szerint idén novemberben fogják bemutatni.
Arról, hogy a sorozatban Derya testvérét, Dönüst alakító Almila Ada milyen filmet forgat, itt írtunk korábban: https://telenovella.hu/almila-ada-tanitononek-allt/
.”
.