Zsolti szerint a bula is a helyén van, kezdődhet a Farm VIP!

Sokan várják a Farm VIP – november 20-án elstartoló – legújabb évadát, köztük van a show állandó gazdája és fő humorfelelőse, Gáspár Zsolti is, aki a műsor sajtótájékoztatóján sem fogta vissza magát, amikor a forgatási élményeiről mesélt…

Zsolti gazda izgatottan, és tőle megszokottan, humorral átszőtt mondatokkal tartott egy kis beszédet. Az egybegyűlteket ekképp köszöntötte. „A szoszimo legyen veletek! Először is, nagyon sukár vagy, egyre szebb vagy, nem tudom, mit csinálsz magaddal Zsuzsika. Minden a helyén van, a bula is! Köszönöm, hogy megint ott voltál velem a farmomon. Nagyon köszönöm a producereknek, hogy megtaláltak engemet, és köszönök mindent a vezérigazgatóságnak, a TV2-nek, és a munkásaimnak is, akiket jól összeszedtek és jól is dolgoztak. Meg vagyok velük elégedve és várom vissza őket, mert egy kis havat is kell majd lapátolni” – utalt nevetve Zsolti a Farm VIP játékosaira, akik szintén tiszteletüket tették a rendezvényen, és mosolyogva hallgatták a műsor házigazdáját.

A műsorvezető, Demcsák Zsuzsa már kicsit komolyabbra vette a hangnemet, és elárulta, hogy a nézők minden eddiginél fordulatosabb és hosszabb évadra számíthatnak, ami azt jelenti, hogy összesen hat hétig követhetik figyelemmel, miképp boldogulnak hírességeink a tanyasi mindennapokban. „Embertelen munka volt az egész, szerintem ezt ti is látjátok majd. Egyébként azt gondolom, Zsolti nevében is beszélhetek, amikor azt mondom, minden évben beleszeretünk az adott évadba, de ez idén különösen igaznak bizonyult. Nem csak azért, mert olyan szereplők gyűltek össze, akik hihetetlen jó versenyzők, hanem azért is, mert igazán komolyan vették a farmbéli létet. Természetesen ismét lesz sárga és piros csapat, de lesz, ami változik, például egyes feladatok megújulnak. És amúgy is minden idényben tartogatunk valamilyen újdonságot. Most is…”

A Farm VIP játékosai

Értük izgulhatunk

A Farm VIP szereplői Rékasi Károly kivételével mind eljöttek a műsor sajtótájékoztatójára. A színész színházi elfoglaltságai miatt maradt távol, Kótai Misi pedig Zsolti szavaival élve késett, mint a borravaló. De persze az ő nevüket is tartalmazza az alábbi lista. A sárga csapat versenyzői: Bíró Ica, Kiss Daniella, Ripli Zsuzsi, Takács Zsuzska, Rékasi Károly, Kótai Mihály, Vajda Johnny és Lakatos Levente. A piros csapat tagjai: Polgár Tünde, Balogh Edina, Lissák Laura, Paprika Dorina, Rippel Feri, Szabó Simon, Sánta László és Szabyest.

.

Shopping Cart
Scroll to Top