Szologhjan Edgar régen könnyen csajozott

„A hűség egy döntés!” – kezdte a Sztárban sztár leszek! egyik legszexibb versenyzője, aki sokak szerint azért is esélyes a tehetségkutató megnyerésére, mert hatalmas a női rajongótábora – akik ugye nagy valószínűséggel szavaznak is rá.

Szologhjan Edgar kétségkívül sármos pasi, azonban azt se vitassuk el tőle, hogy nagyon jó énekes, és mindemellett szerény is. Az örmény származású fiú boldog párkapcsolatban él már egy jó ideje, sőt, a párjával jövő tavaszra várják első babájukat. „Nagyot fordult velem a világ a verseny kezdete óta, de persze csak pozitív értelemben. Szinte minden percem be van osztva, rengeteg a próbánk, a gyakorlás, hétről hétre feszített tempóban készülünk az élőshow-kra. Azonban amint van egy szabad percem, azt a kedvesemmel töltöm, aki ugye áldott állapotban van, a kislányunkat hordja a szíve alatt. Nincs is ennél csodálatosabb érzés, talán majd csak az lesz az, amikor a gyermekemet a kezemben tarthatom” – mondta lelkesen Edgar, aki azt is elárulta, hogy a kapcsolatukban maximális a bizalom, nem féltékenykednek egymásra, pedig való igaz, hogy megsokszorozódott az utóbbi időben a női rajongók leveleinek a száma. „Tudom kezelni a helyzetet, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esnek jól a biztató szavak és gratulációk, azonban az »olyan« jellegű üzeneteket figyelmen kívül hagyom, hiszen a családom a legfontosabb a számomra. Régebben valóban sokat randizgattam, kihasználtam, hogy nem kellett sokáig udvarolni, és könnyen tudtam csajozni. De minden kornak meg van a maga szépsége, a mostani életem már teljesen más, jelenleg az apaszerep került előtérbe a karrierem mellett. Nem hiszem, hogy kifogna rajtam majd a pelenkázás, vagy bármi a babával kapcsolatban, mivel óriási örömmel és szeretettel csinálok majd mindent. Azt sem állítom, hogy könnyű megtartani az egyensúlyt a munka és az otthoni teendők között, de minden erőmmel ezen leszek, főleg a baba érkezése után.”

Hirdetés

Hirdetés


Shopping Cart
Scroll to Top