
Ugyan A Konyhafőnök sztárja nagyon büszke a sportos alakjára, de azt mondja, mindennek megvan az ára. Annak is, hogy soha nem volt még ilyen jó formában.
A Konyhafőnök Michelin-csillagos séfje, aki az RTL Sztárbox című műsorában is megmérettette magát, nagyon büszke arra, hogy sikerült megtartania azt a formáját, amit tavaly a Sztárboksz kapcsán összehozott.Ugyan Jenő jól bírta a hosszú és embert próbáló kiképzést, és ügyesen küzdött a ringben, azért a vége felé már érezte, hogy sok…
„Fél éven keresztül minden nap edzettem, a testem pedig egy idő után jelzett, hogy kikészült, hogy ez már nem jó neki. Mindezek ellenére jól éltem és élem meg a dolgot, hiszen a mai napig tartom a súlyomat, az alakomat, és nem híztam vissza. Soha nem voltam jobb formában” – magyarázta lelkesen Jenő, akinek a Sztárbox óta a sport szerves részévé vált a mindennapjainak.
„Ha beállok az edzéseken, akkor ugyanazt csinálom meg, mint amit a többiek, az élsportolók. Ugyanolyan jól működök, mint amikor a műsorra készültem fel.”
„Kihasználom az uborkaszezont”
Jenő arról is mesélt nekünk, hogy ugyan sokat dolgozik az éttermekben, olykor neki is vannak nyugisabb időszakok az életében, aminek mindig nagyon örül.

„Néha olyan, mintha tudatosan lassítottam volna le, mintha ezt vonzottam volna be” – árulta el A Konyhafőnök séfje, aki ilyenkor több időt tud a szeretett családjával együtt lenni. „A január-februárra szokták mondani, hogy az egy „uborkaszezon”, én pedig igyekszem kihasználni a jótékony hatásait, hiszen tudom, hogy év közben mindig jöhetnek olyan munkák, amik nagyon leterhelnek, amikre fókuszálnom kell.”
