Ördög Nóra vigaszdíjat kapott Miklósa Erikától

Erika kezében a vigaszdíjjal

Lékai-Kiss Ramóna és Miklósa Erika is elvitt egy-egy elismerést a korábbi hétszeres győztes elől a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén.

Tegnap este osztották ki a Televíziós Újságírók Díját egy nívós gálaest keretében a Budapest Music Centerben. A 2023-as év tévés teljesítményeit jutalmazó zsűri a tavalyi évhez hasonlóan ismét Lékai-Kiss Ramónát választotta meg a legjobb női műsorvezetőnek. Ennek a kategóriának az érdekessége, hogy az eddigi 11 díjkiosztón nem kevesebb, mint 7 alkalommal az az Ördög Nóra diadalmaskodott, aki most is ott volt a jelöltek között. Ám akárcsak az előző évben, Ramóna idén is elhappolta előle a kis szobrocskát.

Hirdetés

Legjobb zsűritagként a The Voice ítésze, Miklósa Erika lett a befutó. Az énekesnő a köszönőbeszéde közben elővette a kislánya egy rajzát, ami egy szalaggal volt átkötve. Elmondta, a lánya azzal bocsájtotta őt útjára, hogy mondja meg Ördög Nórának (aki ebben a kategóriában is jelölve volt), nagyon, de nagyon szereti őt, ám most az anyukája fog nyerni. Ez a rajz pedig egy vigaszdíj Nóri számára.

Fischer Gábor éppen átveszi Miklósa Erikától Ördög Nóra vigaszdíját. A háttérben Verebély Marcell, a Sztárbox producere

Ördög Nóra sajnos azonban ezt nem tudta átvenni, ugyanis jelenleg éppen a Fülöp szigeteken tartózkodik. Ott forgatják az Ázsia Expressz legújabb évadát. A rajzot azonban ott a gálaest színpadán átvette Erikától Fischer Gábor, a TV2 csoport programigazgatója, s megígérte, nagyon gyorsan kijuttatják Nórinak.

Bár a műsorvezetők esetében a férfiaknál is egy TV2-s, Till Attila nyert, ám összességében mégis a másik nagy kereskedelmi televízió, az RTL örülhetett jobban, mert a 14 kategóriából hatot húztak be, a TV2 pedig ennél kevesebbet, négyet. Az RTL leginkább a streamingplatformján, az RTL+-on látható Mellékhatásnak köszönheti a fölényét.

Rami a zsinórban másodszor elnyert díjával

A drámaszériát minden olyan kategóriában jelölték, amiben sorozatot lehet, s ezek közül hármat díjra is váltott. A Mellékhatás lett 2023 legjobb sorozata, s emellett a legjobb színész (Nagy Zsolt) és színésznő (Sztarenki Dóra) is innen került ki.

Hirdetés

A legjobb mellékszereplő kategóriában a hölgyeknél Básti Juli kapta meg az elismerést a Pepében nyújtott alakításáért, a férfiaknál pedig a Tündérkertben nagyot játszó Kálloy Molnár Pétert jutalmazták.

Összesen 14 kategóriában hirdetett győztest a szakmai zsűri, mely a következő médiumok képviselőiből állt össze: HVG, Index, Marketing&Media, Márkamonitor, Media1, Origo, Port.hu, SorozatWiki, Színes RTV, Telenovella magazin, TVR-hét.

Kálloy Molnár Péter és Sztarenki Dóra a díjjal

A nyertesek:

nagyszabású show-műsor: Sztárbox (RTL)

vetélkedő: Géniuszok géniusza (ATV)

reality: Az árulók (RTL)

gasztroreality: Séfek séfe (TV2)

talkshow: Adom a napom (VIASAT3)

szórakoztató-ismeretterjesztő műsor: Tiltott zónák (Spektrum)

zsűritag: Miklósa Erika (The Voice, RTL)

női műsorvezető: Lékai-Kiss Ramóna (TV2)

férfi műsorvezető: Till Attila (TV2)

sorozat: Mellékhatás (RTL+)

színésznő: Sztarenki Dóra (Mellékhatás, RTL+)

színész: Nagy Zsolt (Mellékhatás, RTL+)

női mellékszereplő: Básti Juli (Pepe, TV2)

férfi mellékszereplő: Kálloy Molnár Péter (Tündérkert, Duna) 

.

Shopping Cart
Scroll to Top