Nem kivételeznek a hadseregben Mert Ramazan Demirrel

Minderről Az Aranyifjúban a színész apját, Orhánt életre keltő Emre Altug számolt be a török sajtónak.

Mint ismeretes, a Törökországban nemrég befejeződött, de a TV2-n még látható Az Aranyifjú férfi főszereplője, Mert Ramazan Demir április eleje óta a sorkatonai szolgálatát tölti. Emre még Mert Ramazan bevonulása előtt megígérte neki, hogy ott lesz a katonai eskütételén. És a szavát annak ellenére betartotta, hogy a sorozat Feritje Isztambultól több ezer kilométer távolságra, a szír határ mellett, Hatay tartományban katonáskodik.

Ők ketten apát és fiát alakítják a sorozatban, s a közös munka soroán nagyon szoros barátság alakult ki közöttük. Emre azt mondta, számára egyáltalán nem volt kérdés, ott legyen-e Mert Ramazan eskütételi ünnepségén. Ezt követően pedig röviden nyilatkozott is a török újságíróknak. Elmondta, a sorozatbeli fia jól van, noha a kiképzés nem könnyű. Kiemelte, az egységében egyáltalán nem kivételeznek Mert Ramazannal. Ez nem szokás a török hadseregben. Nem számít, ki honnan jött, mennyire híres, mennyire gazdag. „Nincs kivételezés, ezt onnan is tudom, hogy számos kollégámmal együtt átéltük már ugyanazt, amit most Mert Ramazan. Ugyanúgy bánnak vele a seregben, mint bármely más katonával. De a fiú jól van – jegyezte meg Emre.

Hirdetés

„Apa és fia”

 Mindezekhez csak annyit tennénk hozzá, abban a tekintetben van kivételezés a török hadseregben, hogy akik gazdagok, azok pénzzel megválthatják az egyéves sorkatonai szolgálat jelentős részét. Így Mert Ramazannak is csak pár hetet kell katonáskodnia. Az eskütétel után már csak néhány napot. Arról, hogy mennyit kellett fizetnie a színésznek, itt írtunk bővebben: https://telenovella.hu/mert-ramazan-demir-2-millio-forinttal-valtotta-meg-a-katonai-szolgalatat/

Shopping Cart
Scroll to Top