
Nati kegyeiért sok férfi küzdene, ám a gyönyörű lány azt mondja, most nem keresi a szerelmet, nem akar ismerkedni, csakis a karrierjére és a sulira szeretne koncentrálni.
Hónapokkal ezelőtt beszélgettünk utoljára A Nagy Ő egykori szereplőjével, s amikor A majmok bolygója – A birodalom című film premier előtti vetítésen találkoztunk vele, Nati is megörült a viszontlátásnak, hiszen mindig szívesen mesélt a Telenovella olvasóinak arról, hogy mik történtek vele, s éppen milyen érzések kavarognak benne. A szépséges lányt természetesen most is kifaggattuk, ő pedig örömmel beszélt arról, hogy mostanában milyen mozgalmasan telnek a napjai, hiszen benevezett a Miss Influencer Hungary 2024 elnevezésű versenybe, és elárulta, hogy épp kampányidőszak van.
Összebarátkozott Dávid Petrával
Nati, aki egykor a Nagy Ő, vagyis Jákob Zoli kegyeiért harcolt a TV2 műsorában, pont aznap forgatta le a kisfilmjét, amikor mi este, a moziban beszélgettünk vele. Izgatottan mesélte, hogy Dávid Petrával, akit a tévénézők a Házasság első látásra műsorból ismerhetnek, közösen készítették el a videót, mivel az utóbbi időben jóban lettek, és összebarátkoztak. „Nagyon bírom, olyan aranyos lány! Tudok vele azonosulni. Örülök, hogy együtt csináljuk végig ezt az időszakot” – mondta el lelkesen Nati, aki ezerrel pörög, és igyekszik különféle trükköket elsajátítani ahhoz, hogyan minél jobb és izgalmasabb tartalmakat gyártson, legyen szó az Instagramról vagy éppen a TikTokról.
A szerelem most felejtős!

Amikor Natit arról faggattuk, hogy mi a helyzet a szerelemmel, ő csak legyintett egy nagyot, és azt felelte: jobb, ha ezt a témát nem is feszegetjük, inkább hanyagoljuk! „Annyi bolond férfi talál meg engem mostanában. Mindig vannak érdekes megkeresések, viszont én egyikre sem válaszolok ezek közül. Nem szeretnék ismerkedni, pasizni, kizárom ezt az életemből. Nem erre akarok koncentrálni, hanem a versenyre és a tanulmányaimra” – magyarázta a szépséges lány, akinek már a nyakán van az egyetemi vizsgaidőszak, és nagyon fontosnak tartja, hogy itt is jól teljesítsen: „Sok minden múlik ezen. Izgulok is egy kicsit, de pozitívan állok a dolgokhoz.”
Hogyan lehetünk sikeresek? – Nati tanácsai
Natit az ország A Nagy Ő-ben egy csapásra megkedvelte, s a fiatal lány azt mondja, nagyon boldog, hiszen rengeteg embert megismert a műsor által, és nagyon sok megkeresést, felkérést kap. Megkérdeztük tőle, mit tud tanácsolni azoknak a fiataloknak, akik szintén sikeres karrierről álmodoznak. „Először is kövessetek be az Instagramon: kozelkinnatalia” – nevetett fel Nati, majd így folytatta: „Másodszor pedig bízzatok magatokban! Engedjétek el, amit más mond! Csak az számít, ami te vagy, ami belülről jön. Mindig add önmagadat! Semmi sem ciki. Például, ha nem úgy sikerült egy randi, az sem a világ vége. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy a sorsunk eleve elrendeltetett” – sorolta Nati, aki ugyan szeretne nyerni a Miss Influencer Hungary 2024-es versenyen, ám azt mondja, igazából már az is megtisztelő a számára, hogy részt vehet rajta.
