A Nagy Duett versenyzője boldog, hogy a műsorban szerepelhet Nagy Feró oldalán. Molnár Anikó azt mondja, az énekes mindig meg tudja őt nyugtatni.

Anikó többek között azért is vállalta el örömmel, hogy szerepel A Nagy Duettben, mert a zene közel áll a szívéhez. Hat évig hegedült, egy időben rendszeresen járt énektanárhoz, és azt mondja, abszolút hallása van. Szélesebb közönség előtt viszont a műsort megelőzően nem dalolt. „Olyan volt, hogy körülbelül húsz ember előtt énekeltem, de már akkor is éreztem, hogy kezdek befeszülni. A Nagy Duettnél így elsősorban a Jóistenben bízom, no meg Feróban, aki egyben a pszichológusom is, hiszen mindig meg tud nyugtatni” – vallotta be.
„Jobban szeretek adni”
Bár Anikó nagyon élvezi, hogy a TV2 népszerű produkciójának részese lehet, és szakmailag is rengeteget tanul a felkészülés során, azt mondja, a mindennapok sajnos nem tartogatnak ilyen örömöket a számára. „Nem szeretem ezt a mostani világot. Azt látom, hogy mindenki csak bántja a másikat. Eltűntek a belső értékek, csak az számít, hogy kinek mije van. Az emberek annak örülnek, ha a másiknak rossz. Ha megkérdezem valakitől azt, hogy »Hogy vagy?«, és azt feleli, hogy »Köszönöm, jól!«, a legszívesebben megölelném, hogy végre valaki ezt mondja. Mi a titkod?! Minden egyes nap van valamilyen nehézség, és én csak nézek, hogy mi történik körülöttem. Kezdem nem szeretni az életet ebben a világban” – magyarázta Anikó.

Emellett azt is megosztotta a közönséggel, miszerint az is nagy szívfájdalma, hogy egyedül van. Hiába teremtett meg magának mindent, nincs kivel megosztania. „Mindig is álmodoztam egy szép kabrió kocsiról, ami ugyan méregdrága volt, de megvettem. Ülök benne, lehúzom a tetőt, de nincs mellettem senki. Szűz a csillagjegyem, nem vagyok egy önző ember. Jobban szeretek adni, mint kapni, de nincs kinek.”
