Meg kellene cserélnie a TV2-nek a Féktelen szívet és Az Aranyifjút?

A két sorozat érdekes konkurenciaharcot vív egymással. A döntetlen, amire állnak pedig sokkal inkább a Féktelen szívre nézve hízelgő.

Bő két hete írtunk először arról, hogy a TV2 új török sorozatát, a Féktelen szívet lényegében ugyanannyian nézik, mint az utána következő Az Aranyifjút, ami bő egy év kihagyás után a második évadával tért vissza a képernyőkre. Ez ugye azért szokatlan, mert a Féktelen szív viszonylag korán, 15:40-kor kezdődik, Az Aranyifjú viszont egy órával később, 16:45-kor. Ez pedig a nézettség szempontjából meghatározó különbség. Nem sokkal fél négy után még nagyon kevesen érnek haza a munkából. Sokan nyilván csak kis kihagyással tudnak bekapcsolódni Yaman, Rüya és a többiek történetébe. Ezzel szemben háromnegyed ötre már szinte mindenki meg tudja oldani, hogy a tévé előtt legyen, ha nagyon akarja. Vagyis az, hogy a két szériát lényegében ugyanolyan nézettséggel fut, ami nagyjából 400 ezer nézőt jelent, hízelgő a Féktelen szív számára, s nem olyan jó hír Az Aranyifjú vonatkozásában.

Hirdetés

Két hete azt írtuk, várjunk néhány hetet, s ha ezek az arányok megmaradnak, akkor mér lehet hosszabb távú következtetéseket levonni. Nos, eltelt két hét, lement mindkét szériából 10-10 újabb rész, s semmi nem változott, a Féktelen szív gyakorlatilag ugyanannyi nézőt vonz, mint Az Aranyifjú. Sőt, a tévécsatornák számára lényeges, úgynevezett kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 59 év közötti tévénézők körében van, hogy többen követik figyelemmel a Féktelen szívet.

Mondanunk sem kell, ha ez a széria kezdődne 16:45-kor, bizonyosan nagyobb, mégpedig lényegesen nagyobb lenne a nézettsége, mint Az Aranyifjúnak. Akár 50-60 000-rel is nőhetne a nézőszám, ez pedig azt is jelentené, a TV2 hírműsorának, a Tényeknek nagyobb közönséget tudna „átadni” a sorozat. Ez pedig komoly szempont lehet a csatornának. A cserével – már, ha egyáltalán terveznek ilyet – nem érdemes sokat várni. A Féktelen szív még viszonylag új széria. Most még elég könnyen be tudnának kapcsolódni a történésekbe új nézők. De később nyilván ez is nehezebbé válna. A 15. heti magyar nézettségről itt találják az elemző cikkünket: https://telenovella.hu/15-heti-magyar-nezettseg-a-nagy-duett-is-lenyomta-a-hunyadit/

Shopping Cart
Scroll to Top