
Mindenképpen meglepő, hogy a TV2 történelmi sorozatának utolsó előtti része eléggé gyengén szerepelt.
Már persze ez a korábbi nézettségekhez mérten igaz. Hiszen azt, hogy több, mint 690 ezer ember ült le megnézni s széria utolsó előtti, kilencedik részét semmiképpen sem lehet rossz eredménynek nevezni. Ám ahhoz képest, hogy ez első részek még az 1 milliós nézőszámot közelítették, kétségtelenül gyengébb teljesítmény. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy ilyen sorozat általában a vége felé szokott erősebb lenni. Ez itt nem a kritikai rovatunk, de az alighanem számít, hogy az igazán nagy grandiózus csata- és egyéb tömegjelenetek eddig elmaradtak, s lehet ezt is megunták a nézők. inkább csak olyan beszélgetős, konspirálós sorozat lett a Hunyadiból némi ágyjelenetekkel és nagyon kevés harccal megfűszerezve. De bízzunk benne, hogy a befejező epizód, melynek jobbár a nándorfehérvári diadalról kell szólnia, a csatajelenetek tekintetében kárpótolni fogj a nézőket.
A Hunyadit teljes népességben nem csak A nagy duett, hanem a végére igazán magára találó Fram VIP és még az RTL hírműsora, a Híradó is megelőzte. Egyebekben még azt tudnánk kiemelni, amit az előző két hétben is mindig megtettük, hogy a TV2 két délutáni török sorozatát szinte ugyanannyian nézik, ami nem túl hízelgő az egy órával később kezdődő Az Aranyifjúra nézve. Ráadásul a kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 59 év közötti nézők körében a korábban kezdődő Féktelen szív jobban is teljesít. Ebben a kategóriában amúgy a Hunyadi maradt a listavezető, s a tévécsatornáknak, így a TV2-nek is az ebben a szegmensben szállított számok számítanak igazán.

Íme a részletes adatok teljes népességben:
- A nagy duett (TV2) – 722 466 néző
- Farm VIP (TV2) – 718 903 néző
- Híradó (RTL) – 699 799 néző
- Hunyadi (TV2) – 692 474 néző
- Tények (TV2) – 646 214 néző
- A mi kis falunk (RTL) – 550 537 néző
- Tények plusz (TV2) – 543 921 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 541 160 néző
- Fókusz (RTL) – 466 164 néző
- Házon kívül (RTL) – 464 943 néző
- Cápák között (RTL) – 450 658 néző
- FORMA-1 (M4 SPORT) – 426 281 néző
- Az Aranyifjú (TV2) – 398 482 néző
- Féktelen szív (TV2) – 379 159 néző
- Farm, ahol éltünk (TV2) – 328 551 néző
Itt pedig álljon a 18-59 éves nézőket tartalmazó kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- Hunyadi (TV2) – 353 799 néző
- Farm VIP (TV2) – 319 817 néző
- A nagy duett (TV2) – 310 602 néző
- Mi kis falunk (RTL) – 273 556 néző
- Híradó (RTL) – 272 906 néző
- Cápák között (RTL) – 265 973 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 260 509 néző
- Forma1 (M4 Sport) – 257 220 néző
- Házon kívül (RTL) – 225 338 néző
- Fókusz (RTL) – 220 550 néző
A 14. heti nézettségi adatokat az elemző cikkünkkel együtt itt találják: https://telenovella.hu/14-heti-magyar-nezettseg-ket-torok-sorozat-is-ott-a-toplistan/