
A Leona bosszújában Columbát alakító színésznő elárulta, a négyéves kislánya már most azt kérdezgeti tőle, mikor szerepelhet ő is a tévében. Ő azonban nem szeretné, hogy ezzel teljen a gyerekkora.
A kis Bella rendszeresen elkíséri édesanyját a forgatásokra, így nem csoda, hogy kedvet kapott ahhoz, hogy ő is kipróbálja magát a kamerák előtt.
A Leona bosszúja sztárja ezzel kapcsolatban elmondta, bár természetesen mindenben támogatja a lányát, szeretné, ha Bellának normális gyermekkora lenne, ezért 16 éves kora előtt semmiképpen sem akarja őt beíratni színészképzőbe.
„Most még azt sem tudja, pontosan mit jelent színésznőnek lenni. Csak azt látja, hogy én ezzel foglalkozom, s utánozni szeretne engem. Persze nem fogok helyette dönteni semmiről, s ha tíz-tizenkét év múlva is úgy gondolja majd, hogy ez az a szakma, amiben a leginkább el tudja képzelni magát, akkor természetesen támogatni fogom őt ebben is. Azonban egyelőre csak azt szeretném, hogy élvezze a gyermekkorát” – fogalmazott a gyönyörű színésznő, akit sokan támadtak amiatt, hogy saját Instagram oldalt hozott létre kislánya számára, ahová napi rendszerességgel posztol.

A kis Bella közel négyszázezer követővel rendelkezik a közösségi oldalán, s édesanyjának köszönhetően lényegében végig követhetjük a mindennapjait. Az egyik legutóbbi posztjában például azt láthattuk, miként ünnepelték a húsvétot a mexikói színésznővel, aki egy ilyen tematikájú bulit is rendezett Bella számára.
A telenovellasztár ugyan korábban elmondta, egyáltalán nem érzi felelőtlenségnek azt, hogy külön Instagram oldalt vezet a csupán négyéves kislánya számára, azért be kell látnunk, ez kicsit ellentmond azon kijelentésének, hogy azt szeretné, Bellának normális gyermekkora legyen.
