
A kérdést úgy is feltehetnénk: csörgedezett-e magyar vér az ereiben? És a válasz bizony az, hogy lehet, hogy egyáltalán nem csörgedezett.
Elöljáróban gyorsan leszögeznénk azt, amit biztosan tudunk. Hunyadi János apai ágon biztosan nem volt magyar. Az édesapja a Havasalföldi fejedelemségből származott, ahol annak idején nagy többségben románok éltek. Hunyadi anyjáról szinte semmit nem tudunk. Éppen egy magyar lányt is feleségül vehetett az apja valamikor az 1300-as évek végén, de ugyanilyen esélye van annak is, hogy a későbbi Hunyadi Jánost egy román, szerb, bolgár vagy akár görög anya hozta a világra. Őszintén szólva, a család nemzetiségi összetételét vizsgálva annak van nagyobb esélye, hogy a későbbi törökverő hős, Magyarország legfőbb hadura és kormányzója anyai ágon sem rendelkezett magyar felmenőkkel. De – mint írtuk – ezt kizárni sem lehet.
Még egy gondolat elöljáróban, mielőtt komoly nemzetiségi kérdést csinálnánk Hunyadi János származásából: akkoriban, a XV. században ez nem igazán érdekelte az embereket. Simán lehetett valakinek egyszerre magyar, román, szerb… stb. kötődése, ezek egyáltalán nem zárták ki, sőt, inkább erősítették egymást.

Teljesen más a helyzet ma. A TV2-n látható Hunyadi sorozat bemutatója előtt a román sajtóban több olyan írás is megjelent, melyek szerint nagy kár, hogy a magyarok kisajátítják maguknak Hunyadit, s a maguk szemszögéből, magyarként mutatják be a törökverő hőst, aki szerintük sokkal inkább román volt. Nos, annyiban kétségtelenül igazuk van, hogy – miként írtuk is – János apja, Vojk (akit sokan magyarosítva Vajkként emlegetnek) Havasalföldről vándorolt át Magyarország délvidékére, s a magyar királynak tett szolgálataiért cserében kapta meg hűbérbirtokként Hunyad várát a hozzá tartozó birtokokkal.
Önmagában már a családi név, vagyis a Hunyadi is bizonyítja, hogy a família nem volt magyar. Mivel a magyar király szolgálatában, Magyarországon képzelték el jövőjüket, Vojk úgy döntött, magyarosítják a nevüket, s kézenfekvő volt, hogy a királytól kapott uradalmi központjuk nevét veszik fel. De hogy a román származás mennyire komoly alapokon nyugszik: okiratok bizonyítják, hogy még közvetlenül a kormányzósága előtt is hivatkoztak úgy főhősünkre, mint Hunyadi Oláh Jánosra. Oláhoknak abban az időben pedig a románokat hívták.

Bizonyíték továbbá az az adománylevél, amellyel a király éppen Hunyadot adta János apja, Vojk tulajdonába. Ez az okirat több családtag nevét is említi, így például Vojk testvéreit, Radolt és Magost, valamint egy szintén Radol nevű unokatestvérét, s az apját, Serbét. A nevek nem magyarok, ez egyértelmű. Viszont ezek nem is román keresztnevek. A téma kutatói szerint az a legvalószínűbb, hogy a Hunyadi család (amelyet akkor természetesen még nem így hívtak) valamikor 1350 körül érkezhetett Havasalföldre, s miként az akkori fejedelem maga is, ők is kun nemzetiségűek lehettek. Egyes magyar „történészek” emiatt is hangoztatják azt, egyáltalán nem bizonyos a Hunyadiak román eredete, s előszeretettel írják, hogy az apai ág nemzetisége kérdéses. Nos, ez ugyan egyfelől igaz (bár házasságok lévén biztosan került román vér a famíliába), viszont az ettől függetlenül minden kétséget kizáróan igaz, hogy apai ágon Hunyadi János egy csepp magyar vért sem örökölt.
Az anyja kiléte teljesen bizonytalan
Az édesanyja révén pedig csak a nagy ismeretlennel találkozunk. Abban az időben az anya kiléte (hacsak nem az uralkodóosztály tagjairól volt szó) elég lényegtelennek számított. Nincsenek források, amikben feljegyezték volna az akkor még csak kisnemes Vojk feleségének a kilétét. Mondhatnánk, hogy a soknemzetiségű délvidéken legalább 20-25% esélye volt annak, hogy Vojk egy magyar lányt vett el feleségül, s akár hihetünk is ebben. A tények (az a kevés, ami van belőlük) azonban mást valószínűsítenek. Hunyadi apja, Vojk a legnagyobb valószínűséggel az 1300-as évek legvégén, valamikor 1395 és 1398 között települt át Havasalföldről a magyar délvidékre a török fenyegetés miatt. Akkorra vélhetően már nős volt, s ha Havasalföldön házasodott, kis eséllyel vett el magyar lányt. De persze akár az is megtörténhetett, hogy az első felesége meghalt, s Jánost már a második asszonya szülte, aki sokkal nagyobb eséllyel lehetet magyar. Ám ezzel már eljutottunk a találgatások és a fantazmagóriák területére.

Ami biztos: Hunyadi János valamennyi részben nagy valószínűséggel román származású volt, s szinte száz százalék, hogy csörgedezett az ereiben egy olyan nemzet (feltehetően a kun) vére, amely azóta már felmorzsolódott a történelem viharos évszázadai alatt. Hogy rendelkezett-e magyar felmenőkkel, azt sajnos nem lehet biztosra kijelenteni. De könnyen lehet, hogy semmilyen szinten nem volt magyar. Viszont – ahogy ma mondanánk – a mi csapatunkban játszott. Hunyadi János a magyar királynak tett hűségesküt, s a Magyar királyság déli határait védelmezte. Sőt, ennél még sokkal többet is tett. Mai szemmel talán ahhoz tudnánk őt hasonlítani, mint a magyar labdarúgó válogatott egy olyan honosított játékosát, akinek a családjában egyáltalán nincsenek magyarok, de pályán a mi mezünkben küzd a többiekkel együtt és a többiekért.
Arról, hogy miért látunk két különböző verziót a Hunyadi sorozatból a TV2-n és a Super TV2-n, itt találnak egy cikket: https://telenovella.hu/miert-latunk-mas-hunyadit-a-tv2-n-es-a-super-tv2-n/ Arról pedig, hogy mennyi az igazság Hunyadi és Brankovics Mara szerelméből, itt írunk: https://telenovella.hu/hunyadi-es-brankovics-mara-szerelme-csak-kitalacio/
