Kikerült a kórházból Mert Ramazan Demir

A napokban megjelent Telenovella magazinban megírtuk, hogy súlyos vírusfertőzéssel kórházba került Az Aranyifjú főszereplője, Mert Ramazan Demir. Szerencsére most már lényegesen jobban van, s újra munkába is állt.

A Telenovellában arról számoltunk be, hogy a sorozat Feritjét annyira ledöntötte a lábáról a hirtelen rátámadt betegség, hogy nem tudták otthon megfelelően kezelni, ezért kórházba szállították. Lapzártánk idején azonban már arról számolt be a családja, hogy sokat javult az állapota, s bizakodnak, hogy hamarosan újra dolgozni is tud majd, ami azért volt lényeges, mert az egyik főszereplő hiányában túl sok jelenetet nem tudnak felvenni, s félő volt, hogy emiatt részben le kell állni a munkálatoknak.

Pár napja azonban Mert Ramazan már újra munkába állt, így biztosan nem lesz csúszás a tévében leadandó részekkel, bár azt a készítők hangsúlyozták, hogy egyelőre nem terhelik agyon a 25 éves színészt, mert az orvosai arra kérték, hogy ne dolgozzon éjjel-nappal, tekintettel arra, hogy a vírusfertőzés legyengítette a szervezetét. Idő kell ahhoz, hogy újra a régi formájában legyen.

A színész kórházba kerülésének részleteiről, valamint arról, hogy a betegsége milyen hatással volt Az Aranyifjú főszereplőnőjével, Afra Saracogluval való kapcsolatára a Telenovella magazinban olvashatnak.

Scroll to Top