A Gólkirályság és A mi kis falunk producere nem csak a szakmai sikereiről, hanem a családjáról, sőt, a saját gyerekkoráról is beszélt nekünk. Elmondta, hogyan kezdte el másoknak elmesélni a saját történeteit…
Volt valamilyen beceneved kiskorodban?
Engem soha nem becéztek. Picit a ’nomen est omen’ alapon mindig mindenki úgy hívott, hogy Kapitány. Nem mondta senki nekem azt, hogy Ivánka vagy Kapi.
A nevedhez hűen, valóban egy igazi vezéregyéniség voltál?
Ez közösségtől függött, de általában a hangosabb gyerekek közé tartoztam.
Mi szerettél volna lenni?
Sok minden, például pilóta is, mint a legtöbb gyerek… (nevet) A szüleim miatt elég korán a szórakoztatóipar közelébe kerültem. Édesapám a Magyar Televízióban dolgozott hangmérnökként. Szerettem bejárni hozzá és nézni, figyelni, hogyan készül egy-egy produkció. Jártam egyébként színjátszó körbe és a fotózást is kipróbáltam, de tulajdonképpen tizennégy-tizenöt éves koromtól kezdve operatőr szerettem volna lenni. Megtetszett, hogy a fényképek életre kelnek, mozognak és e felé vettem az irányt.
Az is benned volt, hogy szívesen mesélnél az embereknek?
Nem volt bennem egyfajta néptanítói vágy. Egyszerűen megpróbáltam közölni a saját sztorijaimat, mert azt gondoltam, hogy talán érdekesek és szórakoztatóak. Nyilván, amikor operatőrként elkezdtem a szakmát, a rendező elképzeléseit kellett kiszolgálni, megmutatni és segíteni.
Mi lett később?
Úgy hozta a sors, hogy én magam is elkezdtem rendezni. Először, mint rendező, a saját operatőröm is voltam egy darabig. (nevet) Egy ponton túl viszont ezt nem lehetett rendesen együtt csinálni, nem lehetett egyformán koncentrálni, mindkét feladatra és onnantól kezdve inkább maradt a rendezés. Bár néhanapján még ma is felülök a kamera mögé.
Mennyire vagy szigorú rendező?
Azt gondolom, ha a stábot folyamatosan fegyelmezni kell, az nem jó, mert azt jelenti, hogy nincs jól összeválogatva. Mindez egyébként alapvetően nem a rendező dolga.
Kinek a feladata ez?
Az első asszisztensé… Mégis, azt kell, hogy mondjam, a rendező személye dönti el, hogy a stáb mit enged meg magának és mit nem, miként viszonyul a munkához. Maga a rendező hitele össze kell, hogy fogja a csapatot, amely akaratlanul nagyon hamar alkalmazkodik a személyéhez. Természetesen szeretem, és bizonyos szinten meg is követelem a fegyelmet, de nem tartok katonai kiképzést a forgatásokon.
Milyen apuka vagy? Szigorú vagy kenyérre lehet kenni?
Hogy mit gondolok magamról, az egy dolog… (nevet) Egyébként azt, hogy egy kenyérre kenhető, borzasztóan lágyszívű apa vagyok, aki mindent megenged a gyerekeinek. Keveset fegyelmezek, de nincs is rá szükség, mert mindhárom fiam fantasztikusan jól tud együtt élni a családdal. Hozzáteszem, amikor nagyon meg kell engedni valamit, akkor azért az anyjukhoz fordulnak… (nevet)
… aki négy férfival osztja meg az otthonát! Nem semmi!
Sőt, amikor volt kutyánk, még ő is fiú volt. (nevet) Biztos, hogy ez egyszerre nehéz és könnyű, hiszen így tulajdonképpen négy lovagja is van, amit nem mindenki mondhat el magáról. A fiúk szerintem mindig anyásabbak.
Szerettél mesélni a gyermekeidnek?
Fura módon az otthoni mesélés az előre megírt könyvekre maradt. Ezeket olvastam fel nekik. Egyetlen egy kivétellel.
Mi volt az?
Egyetlen mese volt, amit fejből mondtam a gyermekeimnek, azt, amit még az anyukámtól hallottam. Most már persze nem kell a fiúknak mesélni, mert a nagyobbik huszonnyolc éves, és operatőr. Sokat dolgozunk együtt. A középső tizennyolc, aki, ha mesére vágyik, azt nem tőlem szeretné megkapni, hanem a lányoktól, a legkisebbik gyerekem pedig tíz esztendős és már maga gyártja a meséket.
Büszke vagy magadra, az elért sikerekre?
Nem vagyok elégedetlen, de elégedett sem. Nem szoktam számba venni, mennyi minden sikerült vagy éppen nem. Megyek tovább, nézem az újabb sztorikat és munkákat. Egyébként, amikor elkezdek elégedetlenkedni, mások szoktak figyelmeztetni arra, hogy nézzek már körül, hogy miket csináltam, de én nem szoktam ebben megfürdeni. Örülök az aktuális sikernek és természetesen, ha kudarc ér, olyankor bánkódok miatta, de viszonylag hamar tovább lépek és megpróbálok a holnapra koncentrálni. Azt mondhatom, hogy megélem a pillanatokat, viszont nem veregetem meg a vállamat, hogy „De jó, te készíted a legnépszerűbb sorozatot!”
Fel szoktak ismerni az utcán?
Megtörtént már… (nevet) Először furcsán éreztem magam. Ám, ahogy A mi kis falunk után felismertek az emberek, olyan korábban soha nem volt! Én lepődtem meg a legjobban, amikor ez elkezdődött. Nyilván nem úgy viselkednek velem, mintha egy színész lennék, de nincs is erre igényem. Látom rajtuk, hogy mennyire fantasztikus dolog a népszerűség, ám csomó zavaró dologgal jár együtt.
Hogyan viselkedsz, amikor felismernek, és odajönnek hozzád, megszólítanak?
Zavarba jövök. Megtörtént ez már repülőtéren, külföldön, szállodában, Magyarországon, mindenhol.
Kérdeznek az éppen aktuális sorozatokról?
Nagyon érdekli az embereket a sorozat is, de legtöbbször csak gratulálnak. Persze amikor a strandon, a büfében sorban állok, és éppen megkapom a kolbászt a kezembe, nem biztos, hogy olyan jól tudom ezt kezelni… (nevet)
Gyakran készítünk interjút A mi kis falunk és a Gólkirályság szereplőivel és mindenki azt mondja, hogy imádja a kollégáit, és a közös munkát. Ez is valahol a siker titka?
Igen. Ez is. Hiszen nem úgy kezdődik a munka, hogy mindenki nagyon szereti már a legelején a másikat. A forgatás, a forgatókönyv, az összeválogatott színészek együttes munkája éri el, hogy egyszer csak a produkció készítése nem csupán a benne dolgozó embereknek okoz örömet, hanem a nézőknek is. Ez nyilvánvalóan segít abban, hogy átütőbb produkció szülessen. Hozzáteszem, nem mindig az a siker titka, hogy a készítők szeretik egymást.
Miben látod még a siker titkát?
Talán a történetek megközelítésében, a színészek kiválasztásában, illetve abban, hogy olyan kreatív csapat álljon a produkciók mögött, amely folyamatosan megújul, és megajándékoz minket újabb és újabb történetekkel, amiket öröm képernyőre vinni.
Meddig érdemes folytatni, csinálni egy sorozatot?
Amíg van benne lehetőség, és amíg mi magunk nem fásulunk bele, amíg tudja tartani a népszerűségét, amíg nem romlik a színvonala és a nézők ugyanúgy szeretik. Addig érdemes csinálni.
A Gólkirályság mennyire a szíved csücske?
Nagyon. Ez a sorozat teljesen a mi alkotásunk, az alapötlettől a megvalósításig. Igazi előrelépés A mi kis falunkhoz képest, aminek az első évada egy szlovák sorozaton alapult. A második szezontól kezdve ott is minden a mi ötletünk már, de az alaptalálmány mégis egy másik szériából ered. A Gólkirályságban minden itthoni kreatív alkotók terméke.
Közel áll hozzád a futball világa?
Nem vagyok elvakult rajongó. Nem járok ki rendszeresen meccsekre. Az elfoglaltságaim nem is nagyon engednék meg, hogy hétvégente a lelátón üljek. A focis jelenetek megvalósításában hála’ Istennek fantasztikus szakemberek segítettek, hogy minden a precízen és autentikusan nézzen ki.
Ha a való életben történne olyan, hogy egy focicsapat véletlenül női edzőt kapna egy férfi tréner helyett, szerinted hasonlóan fogadnák a srácok, mint a Gólkirályságban?
Fogalmam sincs, de nálunk Csemberen így fogadták a női trénert, ami érdekes kihívások elé állította az embereket. Ám az élet valahol másol minket, mert nem sokkal a Gólkirályság bemutatása után különböző külföldi bajnokságokban női edzők is elkezdtek dolgozni magasabb osztályokban is.
Milyen érdekes helyzeteket hozott számodra, számotokra a forgatás?
Nagyon feszített volt a munka és rengeteg bonyolult jelenetet vettünk fel, nem beszélve arról, hogy mennyit mentünk! Gondoljátok el, hogy ha én, a focipályán naponta tíz-tizenöt kilométereket gyalogoltam, mennyit rohangáltak a fiúk? Nem szeretek odakiabálni a színészeknek, ezért mindig odamentem hozzájuk instruálni. Egyébként jelenetektől függően száz-százötven-kétszáz fős stáb szokott kint lenni a forgatáson.
Ugyan rengeteget dolgoztatok, azért a humor sem veszett el a forgatásokon?
Dehogy! Ez egy humoros sorozat, sokszor produkált az élet olyan helyzetet, hogy a színészek nem bírták ki nevetés nélkül. Amikor a focicsapat tagjai dolgoztak együtt, akkor meg pláne. Folyamatosan húzták egymást a fiúk. Teljesen úgy viselkedtek, mintha egy valódi labdarúgó csapat tagjai lennének, és ez szerintem látszik is.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Azt, hogy megteremtek egy világot és elkezdem emberekkel benépesíteni, felöltöztetem őket, érzelmeket adok nekik. A kitalálás az egyik legizgalmasabb rész, mert amikor forgatunk, akkor már megpróbáljuk az elképzelt dolgokat megvalósítani.
Amikor megvan a forgatás, mennyi munka van még, míg képernyőre kerülhet egy sorozat?
Nagyon sokat dolgozunk még utána. Borzasztóan sokat. A jeleneteket össze kell vágni, a hangokat alákeverni, zenét kell szerezni. Az operatőr befényeli a produkciót, ami azt jelenti, hogy technikai berendezések által utólag megteremti az egységes képi világot, hogy élvezhető legyen, és még sorolhatnám hosszasan… (nevet)
