
A titkok hálójában Ilgaza nemrégiben új közös fotót posztolt a kisfiával, Ardic-csal.
Kaanék tartják azt a török szokást, babonát, hiedelmet – nevezzük ezt bárhogyan –, hogy a kisbabát jó ideig nem mutatják meg idegeneknek. Sőt, olyan fotókat sem tesznek fel róla az internetre, amin látszik a pici arcocskája.
Mint azt többször leírtuk már, a törökök úgy vélik, hogy a babát képesek szemmel verni azok, akik ártó szándékkal közelítenek hozzá, s azzal, hogy a családon kívül senki nem láthatja a piciket, lényegében ez ellen védekeznek.

Viszont az a helyzet, hogy Kaan, a büszke apuka nagyon szeretné már megmutatni országnak-világnak a szeme fényét. Így szerencsénkre már több olyan apa-fia fotóval megörvendeztetett minket, amin egészen jól kivehető a kis Ardic. De az mindenképpen látszik a felvételeken, hogy a 43 éves színész teljesen odavan a kisfiáért.
Nem is titkolja, hogy nem tud betelni vele. Ugyanakkor Kaan arról is beszélt, kegyetlen világ vesz körül minket, s nagyon sok mindentől félti a fiát. Erről részletsebben a heti Telenovella magazinban olvashatnak.
