Burak Özcivit ennyire meghízott?

Burak a Kurulus: Osmanban

Igen érdekes paparazzi képek kerültek elő a Szulejmán és a Végetlen szerelem sztárjáról.

Burak a fent említett szériákon kívül szerepelt még más, nálunk is vetített telenovellákban, így többek között a Madárkában is, ahol a felesége, Fahriye Evcen volt a partnere. A magyar képernyőkön mostanság azért nem láthatjuk őt, mert már több éve a Kurulus: Osman című történelmi széria főszereplőjét alakítja, ez pedig annyira speciálisan a török történelemmel foglalkozik, hogy külföldön nem annyira forgalomképes, otthon, Törökországban viszont rendkívül népszerű.

Ezek a fotók kerültek ki róla az internetre

Ezzel együtt, akik legalább néhány képkockát láttak ebből a sorozatból, azoknak feltűnhetett, hogy Burak egy ideje már egy kicsit testesebb, mondjuk úgy, erősebb testalkatú. Ez persze nem feltétlen probléma, hiszen akár a szerepe is indokolhatja ez. Végül is, már ő sem a legfiatalabb, 39 éves, s a sorozatbéli karaktere, Osman is egy komoly, tekintélyt parancsoló uralkodó.

Ilyennek szokhattuk meg őt korábban

Ám a jelek szerint a sorozat legutóbbi évadának a befejezését követően a színész tovább gyarapította a súlyát, amit már a rajongói többsége is túlzásnak tart. Nem tudni, hogyan kerültek ki az internetre a róla, a háza kertjében készült félmeztelen felvételek. Lehet paparazzik valahogyan be tudtak fényképezni az elzárt területre. De az is elképzelhető, valaki hozzájutotta színész vagy a felesége privát fotóihoz.

Az mindenestere tény, hogy Burak pocakot eresztett, s ha a nyár végéig tovább hízik, lassan már nem lesz alkalmas arra, hogy a tőle megszokott bátor, harcos karaktereket hozza, akár a tévéképernyőkön, akár a filmvásznon.

Persze, az is elképzelhető, hogy a vakáció idejére kicsit elengedte magát, s őszre, azaz a következő tévés szezon kezdetére újra a régi lesz…

Scroll to Top