Házasság első látásra Zsolt: A szexet nem kell túlmisztifikálni

A Házasság első látásra férje nem lepődött meg azon, hogy ilyen csinos feleséget szántak neki a műsor szakértői. Zsolt azt mondja, nagyjából ezzel számolt.

Zsolt azért bízta rá magát a Házasság első látásra szakértőire, mert az élete korábbi szakaszaiban mindig ő hozott döntést arról, hogy kivel jön össze, és egyiknek sem lett jó vége. Úgy gondolta, lehet, jobb lesz, ha egyszer kihagyják ebből… „Egyébként nagyon érdekel a pszichológia, és kíváncsi voltam arra, hogy a szakemberek által elkészített profil szerint milyen típusú nő az, aki velem harmonikusan együtt tud élni. Ki az, aki nekem való” – magyarázta Zsolt, aki azt is elárulta, a feleségének, Rebekának ugyan akadtak meglepő tulajdonságai, azért hasonlóságot is felfedezett a korábbi kapcsolatait tekintve.

Amikor meglátta leendő feleségét, még Zsolt is elérzékenyült.

„Szóval egyáltalán nem lepődtem meg a döntésen és a kiválasztott hölgy karakterén. Körülbelül ezzel számoltam” – mondta el a TV2 népszerű műsorának szereplője, majd hozzátette, arra nagyon kíváncsi volt, a szakértők miért gondolták, hogy az, ami nem egyezett az eddigi mintázattal, hasznos, komfortos vagy éppen diszkomfortos a számára, úgy, hogy a vége építőjellegű lehet.

Hirdetés

Zsolttól azt is megkérdeztük, mennyire fontos számára a szex, ő pedig mosolyogva ezt felelte nekünk. „Én úgy vagyok és voltam ezzel a műsorban is, hogy ha úgy alakul, akkor bármi lehet közöttünk. Szerintem ezt egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, vagy bármilyen módon korlátozni magunkat, ha az adott pillanatokban az ember ezt szeretné, erre vágyik.”

Itt Zsolt feleségéről, Rebekáról találják egy cikkünket: https://telenovella.hu/hazassag-elso-latasra-rebeka-tul-porgos-a-ferfiaknak/

Shopping Cart
Scroll to Top