41. heti török nézettség: 3 új török sorozat debütált

A múlt héten több új török sorozat is elindult, közülük a NOW újdonsága, a Sahtekarlar szerepelt legjobban a nézettségi versenyben.

De a bevezetőnkben említettek, csak a múlt héten bemutatkozó szériákra vonatkoznak. A szeptemberben elstartolt új török tévés szezon legnépszerűbb újdonsága továbbra is a Halef, amelynek Ilhan Sen a főszereplője. A maga 8 millió nézőjével a hosszú évek után hazalátogató fiú története messze megelőzi a többi újdonságot. Ami egyébként elgondolkodtató. Az alábbi listánkon ez alkalommal is piros színnel jelöltük az ebben a szezonban bemutatkozó szériákat, s jól látható, hogy közülük csak a Halef volt képes magát beverekedni az élmezőnybe. Amúgy az előző szezon kedvencei foglalják el a nézettségi lista első felét. Közülük is kiemelkedik az Uzak Sehir. És lassan már írhatjuk, hogy az Esref Rüya is. Cagatay Ulusoy és Demet Özdemir közös sorozat ugyanis hajszálnyira megközelítette a 10 milliós álomhatárt.

Sokan szerint annak (is) köszönhető az isztambuli alvilágban játszódó szerelmi történet sikere, hogy két igen népszerű színész játsza a fő karaktereket. Ha innen nézzük nem meglepő az sem, hogy a múlt héten bemutatkozó három vadonatúj széria közül a Sahtekarlar premierjére voltak a legtöbben kíváncsiak. A szintén krimiszálakat is felvonultató, s a profi szélhámosok ügyeskedésére fókuszáló széria főhőseit a nemzetközi szinte is ismert Hilal Altinbilek és Burak Deniz keltik életre.

Hirdetés

Ha azonban ennyi elég lenen a sikerhez, akkor jól kellene mennie az Ask ve Güzyasinak is, amiben Hande Ercel és Furkan Andic szerepelnek. Ám ez a sorozat egyre katasztrofálisabb számokat szállít, s valószínűleg semmi nem menti meg attól, hogy az új évad első nagy bukása legyen belőle.

Még visszatérve a múlt hét két vadonatúj szériájára: a Kanal D újdonsága, a Güller ve Günalhar (Cemre Baysellel és Murat Yildirimmel) közepesen kezdett. És lényegében ugyanez mondható el a török állami tévén múlt hét pénteken bemutatkozó Tasacak Bu Denizről is.

Alább a részletes nézettségi lista (az újdonságokat pirossal emeltük ki):

Hirdetés

  1. Uzak Sehir (Kanal D) – 15.46 millió néző
  2. Esref Rüya (Kanal D) – 9.87 millió néző
  3. Halef (NOW) – 8.07 millió néző
  4. Teskilat (TRT1) – 7.27 millió néző  
  5. Arka Sokaklar (Kanal D) – 6.71 millió néző  
  6. Kizilcik Serbeti (Show TV) – 6.03 millió néző  
  7. Sahipsizler (Star TV) – 5.28 millió néző  
  8. Gönül Dagi (TRT1) – 5.10 millió néző
  9. Sahtekarlar (NOW) – 5.10 millió néző   
  10. Veliaht (Show TV) – 4.99 millió néző  
  11. Gözleri Karadeniz (ATV) – 4.50 millió néző  
  12. Güller ve Günahlar (Kanal D) – 4.20 millió néző
  13. Bahar (Show TV) – 4.04 millió néző
  14. Carpinti (Star TV) – 4.04 millió néző  
  15. Mehmed: Fetihler Sultan (TRT1) – 4.00 millió néző
  16. Cennetin Cocuklari (TRT1) – 3.99 millió néző
  17. Tasacak Bu Deniz (TRT1) – 3.87 millió néző
  18. Aynadaki Yabanci (ATV) – 3.59 millió néző  
  19. Kiskanmak (NOW) – 3.54 millió néző  
  20. Ben Leman (NOW) – 3.52 millió néző   
  21. Kral Kaybederse (Star TV) – 2.75 millió néző
  22. Ask ve Gözyasi (ATV) – 2.19 millió néző
  23. Can Borcu (ATV) – 1.92 millió néző  

Az előző heti nézettségi listát itt találják: https://telenovella.hu/40-heti-torok-nezettseg-itt-az-uj-torok-sikersorozat/



Shopping Cart
Scroll to Top