Házasság első látásra Rebeka túl pörgős a férfiaknak

A TV2 népszerű műsorának szereplője elárulta, az exei általában abba szerettek bele, hogy ennyire pörgős, majd később ebbe is fáradtak bele.

Ha egy szóval kellene jellemeznie a mindennapjait, a Házasság első látásra sztárjának egyből a „hiperaktív” jutott az eszébe. Rebeka szerint ő a szüleitől ezt örökölte, ebben nőtt fel, és a szakmája is eléggé pörgősnek mondható. „Érdekes, hogy a legtöbb férfi pont ebbe szeretett bele, hogy ilyen vagyok, hogy folyamatosan változom én is, mint maga az élet. Ám végül pont ebbe fáradtak bele. Sajnos az emberek nagy százaléka nem tud boldogan létezni, és örülni annak, amit kapott, amije van. Én viszont minden egyes napot megélek. Persze nekem sem jön össze minden, amit szeretnék, ám ezt nem bajnak hívom, hanem feladatnak, amit meg kell oldani” – magyarázta nekünk lelkesen a csinos feleség, aki szenvedélyes nőnek tartja magát, s úgy véli, az érzelmeket igenis meg kell élni, és társadalmi problémának tartja, hogy az emberek nem mernek manapság szerelmesnek lenni. „Egyszer fent, másszor lent. Ám, amikor fent vagyunk, vegyük észre, mennyire szuper most! A lentet is éljük át, és gondoljunk rá úgy, hogy utána ismét feljebb megyek, sőt, még magasabbra jutok.” Rebekának egyébként megvannak a saját kis módszerei arra, amikor éppen maga alatt van. Ilyenkor előveszi például a kedvenc sorozatát, a Szex és New Yorkot, és közben megbeszéli magával, hogy mire tizennyolcadjára is megnézi imádott szériáját, elszáll belőle a fájdalom.

„Titokban nem lehetek énekesnő”

Hirdetés

Rebeka szerint a forgatás első pár napjában senki sem tudott úgy önmaga lenni, mint amennyire szeretett volna, hiszen egy teljesen új, nem mindennapi helyzetbe csöppentek bele, új embereket ismertek meg, egy új életet és napi rutint kaptak.

„Abban biztos vagyok, hogy mindenki igyekezett minél önazonosabb lenni, de ez komoly feladatnak bizonyult” – jegyezte meg mosolyogva a csinos feleség, aki mindig is vágyott arra, hogy kimondja a boldogító igent. „A családunkban nem sok lagzi volt eddig. Szerettem volna egy transzgenerációs mintát megtörni azzal, hogy én egyszer megházasodom. Most ezt sikerült jól bemutatnom…” – nevetett fel Rebeka, aki nem tagadja, imád a középpontban lenni és szerepelni, ami nem minden exének tetszett. „Megkaptam már korábban többször, hogy jó lenne, ha nem csinálnám, ha nem mennék el ennyi helyre, miközben én énekesnő vagyok. Nem lehetek titokban az!”

„Legyen akkor all in!”

Hirdetés

A csinos lány nem gondolja magát nehéz esetnek abból a szempontból, hogy ő bárhol, bármilyen helyzetben feltalálja magát, s egyedül is ugyanolyan jól elvan, mint amikor épp párkapcsolatban él. „Nekem egyébként a férjemmel kapcsolatosan sem voltak olyan elvárásaim, hogy legyen 185 cm felett, barna hajú, kigyúrt és tetovált. Ha már van egy olyan lehetőség, hogy egy szakértői csapat választ nekem párt, akkor nem akarom az ő döntésüket sem befolyásolni, sem becsmérelni azzal, akit kapok. Úgy voltam vele, hogy akkor legyen all in! Maximum hat hétig tart. Ez a legrosszabb, ami történhet.”

Ha ide kattintanak, Rebeka férjéről, Zsoltról olvashatják el a cikkünket: https://telenovella.hu/hazassag-elso-latasra-zsolt-a-szexet-nem-kell-tulmisztifikalni/

Shopping Cart
Scroll to Top