Halit Özgür Sari bejárja Európa városait

A Féktelen szív Yamanja kihasználja, hogy a tervezettnél hamarabb lett vége a sorozatnak.

Néhány hete írtunk arról, hogy a TV2 délutáni idősávjában látható Féktelen szív főszereplője, Halit Özgür Sari és A három nővérből ismert Eren Ören Budapesten jártak, s a pár napos látogatásukról több fotót is feltöltöttek az Instagram-oldalukra. Nem sokkal később már a cseh fővárosból jelentkeztek a fiatalok, majd hazautaztak Isztambulba.

Tegnap Halit Özgurt pedig már Svédországban, Stockholmban látták, s ő mag is megosztott néhány fotót onnan. Nagyon úgy néz ki a jóképű sorozatsztár elhatározta, ha már Törökországban hamarabb lett vége a Féktelen szívnek, mint ahogyan azt a gyártó cég és ő maga is tervezték, kihasználja a hirtelen nyakába szakadt szabadidőt, s bejárja Európa legszebb városait. Nagy valószínűséggel Stockholm után is egy újabb város következik, de egyelőre csak tippelhetünk, hol tölt el még néhány napot.

Hirdetés

Napfelkelte a svéd fővárosban

Abban is biztosak lehetünk, hogy Halit Özgürt a következő tévés évadva egy új sorozatban üdvözölhetjük majd, de addig még van ideje, ugyanis Törökországban a tévés szezon hagyományosan szeptemberben indul, s az egyes szériák forgatásai legkorábban augusztusban kezdődnek el.

A színész korábbi. Budapestről feltöltött fotóit itt találják: https://telenovella.hu/ime-halit-ozgur-sari-budapesti-fotoi/ Arról pedig, hogy nálunk mekkora közönség kedvenc a Féktelen szív, itt olvashatják a cikkünket: https://telenovella.hu/meg-kellene-cserelnie-a-tv2-nek-a-fektelen-szivet-es-az-aranyifjut/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top