Hajmási Dávid: Remélem, lesz folytatása a Hazatalásznak

A sorozat Tamása , Hajmási Dávid mesélt nekünk arról, hogy még tanulgatja az apaszerepet, s arról is, hogy nagyon bízik benne, lesz folytatása a Hazatalálsznak.

Azóta, hogy Dáviddal legutóbb, a Hazatalálsz sajtóvetítésén beszélgettünk, közel két hónap telt el, így a színész kisfia is ennyivel lett idősebb. Amikor megkérdeztük Tamás megformálóját, hogy vannak-e újabb dolgok, érzések, amelyek a szülői lét miatt jöttek elő belőle, mosolyogva ezt felelte: „Elmondhatatlan érzés minden reggel arra ébredni, hogy a gyermeked teli szájjal vigyorog, és ugye van az a mondás, hogy: »Úgy szeretlek, majd’ megeszlek!«, én pedig annyira szeretem őt, hogy tényleg a legszívesebben megenném…” – nevetett fel a TV2 sorozatának sztárja, majd hozzátette, régóta azt gondolja, hogy az apa, a férj, a főnök, vagy éppen a dzsúdzsucus, ezek mind szerepek, amiknek vagy megfelelünk, vagy nem, vagy ösztönösen, természetesen jönnek, vagy sem, vagy kényelmesen érezzük magunkat bennük, vagy nem.

„Ezekbe mind bele kell jönni, amihez idő kell. Nem úgy értem, hogy az ember megjátssza magát, de itt is vannak mindenféle belső és külső elvárások. Én még éppen belehelyezkedek az apaszerepbe, igazgatom magamon a kabátot. Beszélhetünk egyfajta újjászületésről, és bár nem szeretek ilyen nagy szavakat használni, de a kisfiam tényleg teljesen megváltoztatta az életünket.”

Dávid reméli, lesz még új évada a Hazatalálsznak!

„Tamás határozottabbá vált”

Dávidnak ugyan még bele kell jönnie az apaszerepbe, de a Hazatalálszban már nem kellett ezzel foglalkoznia, amikor Tamást alakította a második évadban. „Ez tényleg így van. Sokkal kényelmesebben mozgok a bőrében, és Tamás is jóval szikárabbá, határozottabbá vált. Bíztam abban, hogy ilyen lesz, de az, hogy az ember a forgatás közben mit érez, és ez hogyan néz ki, az a legtöbbször elüt egymástól. Legalábbis, amikor még nincs akkora rutinja az embernek, és nekem még azért nincs” – mesélte a színész, aki azt is elárulta, hogy szerencsére jók a visszajelzések, az utcán vagy éppen a közösségi médián keresztül pozitív kommenteket kap.

„Remélem, hogy a TV2-nek fontos ez a fikciós profil is, nemcsak a szórakoztató műsorok. Meglátjuk…” – mondta Dávid, aki bízik abban, hogy a Hazatalálsznak lesz folytatása.

Scroll to Top