Annak ellenére, hogy a Leona bosszúja főhősnőjét alakító Angelique-ről köztudott, hogy nem szeretne édesanya lenni, az unokaöcséért és húgáért teljesen oda van.
A félig francia származású színésznő elmondta, igyekszik minél gyakrabban ellátogatni a szülőhazájába, ugyanis nagyon fontos számára a családja, s a köztük lévő távolság ellenére is szeretne jó nagynénije lenni a hétéves Morgannek és a négyéves Chloénak.
„Számomra mindig is nagyon fontos volt a származásom és a Franciaországban élő rokonaim. Bár a munkám miatt sokszor nehezen megoldható, hogy ilyen messzire utazzak, de azért mindig próbálom megoldani” – árulta el a gyönyörű sorozatsztár, majd hozzátette, ezek a látogatások mindig hatalmas boldogsággal töltik el őt. Elmondta, már nagyon várta, hogy találkozhasson unokaöcsével és az unokahúgával, akikkel előre lebeszélte, hogy elviszi őket Disneylandbe.
„Nagyon jó érzés volt látni a gyerekeken, hogy mennyire élvezték az együtt töltött időt, s megfogadtam, gyakrabban fogunk találkozni” – fogalmazott a sorozat Leónája, s azt is elárulta, hogy már rég érezte magát ennyire felszabadultnak, mint a francia fővárosban eltöltött pár nap alatt.
Látván, hogy mennyire jól kijön a gyerekekkel, többen meg is kérdezték tőle, hogy továbbra sem szeretne édesanya lenni.
Túl nagy felelőségnek tartja az anyaságot
A 35 éves telenovellasztár és Sebastián Rulli közel tíz éve alkotnak egy párt, ennek ellenére nem gondolkodnak közös gyermekben. És mint az köztudott ez alapvetően a modellként ismertté vált színésznő miatt van így.
„Nagyon tisztelek minden édesanyát, s úgy gondolom, hogy az anyaság csodálatos dolog, azonban én valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy saját gyermekeim legyenek, s szerintem erről már nem is fog megváltozni a véleményem” – fogalmazott Angelique, de azt is elmondta, nagyon szereti a gyermekeket, és éppen ezért is élvezte annyira ezt a pár napot Disneylandben.
Azonban úgy érzi, hogy a munkája mellett neki nem lenne arra ideje, hogy olyan édesanya legyen, amilyet a gyermekei megérdemelnének.