Érdekes egybeesés, hogy most mindkettőjük előző sorozatát sugározza a TV2.
Ez az egybeesés csak most péntektől áll fent. Hiszen aznap kezdődött el a Testvérek helyén a TV2 új török sorozata, a Zafír, melyben az egyik főszerepet a Yamant alakító Burak Berkay Akgül játsza. Ő és A három nővér főhősnője, a Türkánt megszemélyesítő Özgü Kaya pár hete már a közös sorozatukat forgatják, amelyben egy szerelmespárt keltenek életre.
A Güzel Asklar Diyari (Szép szerelmek földje) most hétfőn este már be is mutatkozott a török Kanal D képetnyőjén. Sajnos nem aratott túl nagy sikert. 3.3 millió néző követte nyomon a történet kezdetét, ami egy esküvővel indul, ám egy gyilkosságnak köszönhetően kicsit krimivé alakul át. Persze az első epizód közönségarányából még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy a Kanal D-nél nem ilyen indulásban reménykedtek. Özgü és Burak Berkay amúgy nagyon elismerően nyilatkoztak egymásról a közös munka kezdetén, s az elmondásuk szerint azt is élvezik, hogy a festői szépségű Kappadókia vidékén forgatnak.
Pedig azt nem szabad elfelejtenünk, hogy így többszáz kilométer távolságra kénytelenek dolgozni az otthonuktól, ami különösen Özgü számára lehet(ne) problémás. A Törökországban most májusban befejeződött A három nővért ugyanis szintén Isztambultól messze. Ayvalikbban forgatták. Azaz a szép színésznő három év távollét után most megint egy messzi vidéken forgat, s ha a szériának sikerül növelnie a nézettségét, akkor jó darabig ott is maradnak.
A három nővérrel kapcsolatos hírünk, hogy kiadónk gondozásában rövidesen megjelenik A három nővér regény, amelyen a széria cselekménye alapul. A kötetet kedvezményes áron itt lehet előrendelni vasárnappal estével bezárólag: https://telenovella.hu/elorendeles/