A szakértők féltik a Sztárboxtól Árpa Attilát

Attila amiatt aggódik csak, hogy ha megsérül, nem tud majd dolgozni.

A hétvégén a ringben is bizonyíthat Az Árulók házigazdája, akinek most a gyerekkorától küzdősportokkal foglalkozó, ketrecharcos múlttal is rendelkező, Bárdosi Sanyival kell megküzdenie.

Az Árulókban idén is hozza a titokzatos várúr figuráját

Árpa Attila, aki jelenleg hétfőtől csütörtökig Az Árulók mogorva várurát alakítja most vasárnap a Sztárboxban egy gálamérkőzés keretein belül csap össze az olimpiai ezüstérmes birkózóval, ak ugyan alacsonyabb nála, de fiatalabb is. „A reality forgatása alatt még nem sejtettem, hogy a műsorban elsőként kieső Bárdosi Sanyival fogok majd bokszolni. Akkor még csak annyit tudtam, hogy nagyon csalogat vissza magához a ring, és nekem idén is a kötelek közé vezet az utam. Természetesen, ha előre tudom, hogy Sanyival küzdök majd meg, akkor sem lett volna más a viselkedésem vele a kastély falai között, és akkor sem menthettem volna meg a szomorú végtől, amit a műsorban a gyilkosok szántak neki már az első éjszakán.” – elemezte ki a műsor forgatása alatt történteket a még 1971-ben, a Német Szövetségi Köztársaságban napvilágot látott közszereplő.

Óvatosságra intik
A promóciós fotón egymagasnak tűnnek, de a valóság nem ez

Több, az ökölvívásban jártas elemző véleménye az, hogy Attilának nagyon össze kell szednie magát a holnapi meccsre, mert szerintük, a már gyerekkorától sportoló olimpikonunk személyében nagyon kemény ellenfélre számíthat. Maga Attila a vasárnapi mérkőzése előtt a következőket mondta: „A legkedvezőbb végkifejlet számomra az lenne, teljesen függetlenül az összecsapás végeredményétől, hogy ha nem szereznék olyan maradandó sérüléseket a mérkőzés alatt, ami másnap estleg akadályozna abban, hogy elmenjek a Pokoli rokonok forgatására dolgozni.” – s hozzátette, mivel kíméletes elbánást nem lehet kérni az ellenfelétől, így ő sem bánik majd kesztyűs kézzel Bárdosi Sanyival.

Bár nyilván ezt már sokan tudják, de erre a gálameccsre azért kerül sor, mert Bárdosi Sanyi hónapokkal ezelőtt azt nyilatkozta, ha ő ott lehetett volna a kötelek között, Árpa Attila tavaly biztosan nem jut el a nehézsúly döntőjéig. Attila pedig elfogadta ezt a furcsa kihívást.

Scroll to Top