Brem Laci már a TV2 népszerű realityjében is bebizonyította, hogy talpig úriember. Most a saját videóin keresztül szeretné megmutatni, ő hogyan csinálja…
Míg tartott a Házasság első látásra, Lacit rengeteg hölgyrajongó megkereste. Sokan dicsérték az udvariassága, a nőkkel való tisztelete és bánásmódja miatt, ám akadtak bőven olyanok is, akik randizni hívták. Sőt, voltak, akik konkrét házassági ajánlatokkal bombázták.
Miután befejeződött a TV2 népszerű műsora, Laci azt vette észre, hogy egyre több férfi fordul hozz tanácsért, például öltözködéssel vagy éppen randevúzással kapcsolatban. „Egy alkalommal egy nagyon kedves, jó szándékú pasi írt nekem. Elmesélte, hogy egy első randira készül, méghozzá egy olyan lánnyal, akinél régóta próbálkozott. Azt mondta, abból merített erőt, ahogyan én a realityben meghódítottam Hildát, hogy sikerült ledöntenem a köztünk levő falakat. Látta, mennyi energiát tettem bele, hogy nem adtam fel, bármi is történik, hogy szépen lassan, türelemmel fordultam felé” – mesélte Laci, akitől az illető azt is megkérdezte, mit ajánlana, mit vegyen fel erre a fontos találkozóra, hogyan viselkedjen, és miről beszélgessen vele, vagy éppen miről ne. „Azzal kapcsolatban is megkeresnek a férfiak, hogy például viszek-e virágot, ha randizni megyek, hogyan kezdem az ismerkedést, milyen szituációban merek lépni, hogyan írok rá arra a nőre, aki tetszik nekem, hol vettem ezt vagy azt az inget, cipőt, és még sorolhatnám. Emellett sok üzenetben megkaptam már, hogy mennyire tetszik a stílusom, és hogy milyen szimpatikus nekik, ahogyan a hölgyekkel viselkedek.”
Tizenhét évesen randizott először
Laci azt is elárulta nekünk, hogy fiatalon kifejezetten félénk srácnak bizonyult, ám a küzdősport erővel és önbizalommal ruházta fel. A Házasság első látásra egykori sztárja amúgy nem siette el a randizást. Tizenhét éves lehetett, amikor először randevúzott, s jobban meg volt szeppenve, mint a kiszemeltje. „A nagyapám sok mindenben igazi példaképnek bizonyult a számomra. Többek között abban is, ahogyan a nőkkel bánt. Bár erős, karakán ember volt, egy igazi tesztoszteronbomba, nagyon lágy, udvarias, előzékeny és érzelmes is tudott lenni. Azt gondolom, hogy én is ilyen pasi lettem” – magyarázta Laci, aki szerint fontos, hogy a férfiakban meglegyen egyfajta alapvető tisztelet a hölgyek felé, mert csak akkor tud működni a dolog a két nem között.
Régen igazi csibész volt
Lacit egyébként, miután felnőtt, mindig körülzsongták a nők, ő pedig nem tagadja, nem hiányzott belőle a jó adag csibészség, amikor csajozásra került a sor… „Egy sportoló pasi, akinek megvan a maga stílusa, aki sármos és talpraesett, mindig szimpatikus tud lenni. Nem tagadom, elég sikeresek voltak a randevúzásaim, a kalandjaim. Ám ahogy idősebbé váltam, a csibészséget egyre inkább felváltotta az udvariasság. Ez egy olyan érték, amit nemcsak a nők, hanem a férfiak is élvezhetnek. Mindkét nemnek szüksége van szerintem erre” – jelentette ki határozottan.
Mivel a mai napig rengetegen megkeresik különféle kérdésekkel Lacit, és nem tud mindenkinek egyből válaszolni, úgy döntött, különféle izgalmas videókat készít, amikben megmutatja, ő hogyan csinálja. Az első megmozdulása az volt, hogy vett egy nagy csokor rózsát, kiment Budapest egyik központi, forgalmas részére, és megszólította az éppen arra sétáló hölgyeket. „Kifaggattam őket többek között arról, hogy mit gondolnak az udvarlásól, vagy éppen szoktak-e virágot kapni. Természetesen mindegyikük kapott tőlem a végén egy szál rózsát. Bevallom, mivel nem vagyok riporter, volt bennem drukk, de azt gondolom, hogy eszméletlenül jól sikerült a forgatás. Az biztos, hogy nem hagyom abba! Mindenképpen szeretném folytatni, hiszen zseniális élményekkel gazdagodtam.”